A karantén idején szinte mindenki, aki minimálisan foglalkozik zenéléssel elindított már legalább egy élő közvetítést otthonról vagy a stúdióból. A nagy dömpingben a live-ok többsége teljesen érdektelen, viszont azért vannak néhányan, akik egészen figyelemreméltó produkciót hoznak össze.

Paul Kalkbrenner is az utóbbiak táborát erősíti. A Berlin Calling című kultuszfilm főszereplője lényegében egy showműsort hozott össze a stúdiójában. Meghívta pár barátját, sörözgettek, cigiztek, beszélgettek és közben zenét hallgattak, illetve zenéltek. Pont úgy, ahogy bármelyikőnk is szokta. Nekem nagyon tetszik ez a koncepció, sokkal meghittebb, mint bármelyik más élő közvetítés. Közben egy csomó érdekes témát kiveséztek. Paul többek között arról is beszélt, hogy miért nem ír mostanában albumot, vagy éppen milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetők fel DJ Ickarus, azaz a filmbéli karaktere és ő közte. Nos, mint kiderült 95%-ban egyezik a két karakter, az egyetlen különbség az, hogy Kalkbrenner nem került kórházba 🙂 Az is kiderült, hogy mikor járt utoljára a Berghainban és mesélt azokról az időkről is, amikor együtt nőttek fel Sascha Funke-val.

A zenélgetés közben két vadi új szerzeményről is lehullt a lepel. A “Speak Up” június 5-én fog megjelenni és bakeliten mindössze 500 példány fog készülni. Az EP-t INNEN lehet megrendelni.

Ez pedig az 51 perces live teljes felvétele. A beszélgetés végig német nyelven folyik. Talán hamarosan lesz valaki olyan jó fej, hogy elkészítse az angol feliratot is, mert megéri! A kedvenc jelenetem egyébként a 23. perctől kezdődik, amikor is felpattintják azt a bizonyos zenét, ami mindenkinek egyből eszébe jut, amikor életében először megérkezik Berlinbe és felszáll a gyorsvasútra. Miközben a srácok a nappaliban beszélgetnek, az erkélyen már készül a grill.