Aki a svédországi Lund városában jár, annak érdemes figyelmesen néznie lefelé. Itt található ugyanis az a lemezbolt, amit apró rágcsálók számára hoztak létre, legalábbis a méretarányokat tekintve biztosan.
Az új installáció egy Malmöből származó kollektíva, az AnonyMouse munkáját dicséri. 2016-ban kezdtek el miniatűr installációkat építeni az egerek számára, Astrid Lindgren és Beatrix Potter történetei, valamint Walt Disney és Don Bluth animációi ihlették őket.

Eddig több, mint 25 alkotást készítettek el Svédország négy városában, de Franciaország déli részén és a Man-szigeteken is találkozhatunk ezzel a mesebeli világgal.  “Úgy gondoljuk, hogy bizonyos életkorig minden gyerek szereti azt képzelni, hogy létezik egy olyan világ, ami párhuzamos a miénkkel, ahol a kis állatok ugyanúgy élnek, mint mi és újrahasznosítanak mindent, amit mi elhagyunk. Így aztán megpróbálunk annyi emberi tárgyat beleépíteni, amennyi csak lehetséges. A pezsgő dugójából apró szék készül, a gyufából asztal, a kagylóból lámpabúra, a bélyegből pedig festmény. Az első installáció elkészítése három hónapot vett igénybe, de azóta ráéreztünk az ízére és gyorsabban haladunk.” – nyilatkozta az AnonyMouse.


A miniatűrök éjszaka készülnek és a csapat soha nem fedi fel a pontos helyüket. Instagramon szemezgethetünk a többi alkotás között is.

Forrás: [Lonelyplanet]