Bari Máriusz, ismertebb nevén Damage a hazai cyberpunk és ipari szubkultúrák prominens alakja, LD50, The Dose vagy Damage Report projektjei számos helyre gyökereztették el az underground zenéket országhatáron belül és kívül egyaránt. Produceri vonalon öt éve mozog, munkáját öt kislemez és több remix fémjelzi. Dolgozott már együtt olyan hazai nagyobb nevekkel, mint a Black Nail Cabaret vagy a First Aid 4 Souls és olyan ipari nevek remixelték a számait, mint a Haujobb, a Leaether Strip vagy az Attrition.

November 13-án jelent meg debütáló albuma, melynek címe Relapse Protocol. Érdekessége, hogy a cyberpunk anyag album és mixtape közti hibridként érkezik, egy 40 perces kísérővideó társaságában. Az ipari, technoid és breakbeat hatások között lavírozó lemez a Fekete Zaj 2020 fesztiválon debütált augusztusban. Az album témái: elnyomás, tömegmanipuláció, megfigyelés, közösségi média és az emberek technológiával szembeni tehetetlensége. 

A Relapse Protocol az amerikai Black Pill Red Pill kiadó gondozásában jelenik meg. Az album artworkjén, valamint a kísérővideón az a Besenczi Richárd dolgozott, akivel Planetdamage már korábban is együttműködött Vex és Hi Rez Lo Life videói kapcsán. Az album masteringjét pedig a Killing Jokeból és az Implantból is ismert Reza Udhin követte el. 

“Első könyvemet, a Damage Reportot arról írtam, hogy “miként képzeltük el a jövőt és mi lett helyette”. Ez a közvetlen folyatatása arról, hogy hogyan nem tudjuk kezelni az előttünk lévő szabadság- és lehetőségfokokat. Elnyomó politikai rendszerek, egyre komplexebb lét- és gazdasági mechanizmusok és saját hibás viselkedésünk egyaránt tehetnek arról, hogy képtelenek az egyesült emberi faj előrelépni. Az album egy dühös emlékeztetője 2020-nak: arról, hogy hol vagyunk és hogy hol nem kellene lennünk egyáltalán.” – Damage (Planetdamage) 

Photo: Bene Orsolya

Érdemes technikai szempontból is körüljárni az album létrejöttének folyamatát, Planetdamage ugyanis több kulisszatitkot is elárult az alkotói tevékenység folyamatáról:

HARDVER
Mindenki előretartott ököllel fogadkozik a saját DAW-jára, én Bitwiget használok, kézreáll, gyors, megbízható, nem fagy, ha fagy, alig okoz gondot. Ami a standard HW/SW vízválasztót illeti, értem, hogy ujjal tekergetni egerezés helyett sokkal intimebb meg élőbb helyzetet generál, respektálom is, de szeretek kompaktabb rendszerrel dolgozni, úgyhogy in-the-box csinálok szinte mindent. Kivéve a Troublemaker nevű 303 emut az iPaden, ez szól párszor a lemezen, meg a vokálfelvételre használt cuccok (a Roland VT-3 formant/pitch kombója nagyon jól működik, a chain többi effektje meg egy Zoom MS-70CDR multistomp pedálból jön).

VST
Van egy összesítésem a leggyakrabban használt VST-kből: mindegyikben ott a Nexus meg az Ozone 8. Imádom az Arminatort, ami egy Yamaha CS80-emu, kellő effektekkel megfejelve meg egy fél Blade Runner-utcakép. Azt, hogy imádom a goát, azt lehet, hogy ki-kihallani helyenként, a G-Sonique Renegade-je (is) tehet róla. Az XBass4000 nevű effektjük konkrétan kiloccsantotta a kávét a pohárból, úgyhogy a mélyeket azzal szobrászkodom, ha kell. Az Infected Mushroomék gyártották a Manipulator nevű plugint, azt elég sokmindenhez használom, vokálokon a leggyakrabban.

PRODUCTION
Évekig szívtam azzal, hogy 16- meg 32-baros loopokkal volt tele a vinyóm, de egyiket sem sikerült befejeznem. Ott sikerült ezt abbahagyni, amikor eldöntöttem, hogy minden nap leülök egy órára, ami alatt kell, hogy tudjak írni egy verse+chorus párost, az meg, ha popstruktúrában gondolkodok (vagy valami hasonlóban), az pont átlök azon a rettegett akadályon, hogy nem tudom, hogy hogyan folytassam tovább. Az első egy hét nyilván azzal telt el, hogy úristen mi a billentyűkombó erre meg miért így neveztem el a fájlokat meg hol az a kurva könyvtár, de utána meg nagyságrendi ugrás volt a befejezett számok mennyiségében.

Az album amúgy úgy állt össze, hogy az augusztusi Fekete Zaj-fellépésre készültem és az nagyon megvolt, hogy a táncoló tömeget felesleges megállítani számvéggel, számkezdettel, felkonffal, egybe kell húzni az összes tracket, legyen változatos, aztán csak hadd szóljon.
A 40 percből először az instrumentális változat készült el, egy halom szám csak hetekkel, ha nem hónapokkal később kapott vokált. Valahol félidőben jöttem rá az anyagot hallgatva, hogy ez egy komplett egész, ha ez nem lemez, akkor semmi sem az. Lehet, hogy túl sok a szöveg helyenként, de ezért is van az, hogy ha megveszi valaki Bandcampen, megkapja az instrumental változatot is az anyagból.

SZÖVEGEK
Mindenki máshogy ír dalszöveget, én meglepően sokat ülök rajta, ahhoz képest, hogy mennyit írtam életemben, igaz, újságcikket meg könyvet írni teljesen másmilyen feladat. Van egy masszív füzetem, amibe egy halom szót, félmondatot, kifejezést, ötletet felírok, aztán időről időre visszatérek és megnézem, hogy ezek közül mik állnak össze. Próbáltam egy machine learning rendszert tanítani ipari dalszövegek írására (Google Colab + textgenrnn kombóval, érdemes kipróbálni), de ezekből egy anyag se került fel a lemezre, okkal. 

TRACKLIST

01 Intro (Tensor) (0:00) 02 Color That Land Red (Faster) (1:29) 03 Kompromat (Frailty Metrics) (4:02) 04 So Is Europe (Dexedrine) (8:34) 05 Hi Rez Lo Life (Mk2) (11:46) 06 Freeport (16:30) 07 Firewalls (Shortcut) (20:55) 08 The Mark (Mk3) (23:03) 09 Regret Gunner (27:41) 10 Vex (Mk2) (31:50) 11 Scraps (Breakbeat Album Version) (35:48)

Borítókép: Besenczi Richárd