A Daft Punk kétségtelenül minden idők egyik legsikeresebb elektronikus zenei formációja. Az eltelt majdnem 30 évben pedig igazi misztikum lebegi körül a lényüket. Hiszen a feloszlását nem régiben bejelentő Daft Punk ritkán vállal nyilvános szerepést és az arcukat is állandóan eltakarják – emiatt pedig régóta a legkülönbözőbb pletykák tárgyát képezi a francia duó. Összeszedtünk ezek közül a legviccesebbeket.

Super Bowl

A NFL döntője az egyik legnézettebb sportesemény a világon. Éppen ezért minden évben nagy várakozás övezi azt a sztárt, aki a döntő szünetében fellép. Idén a The Weekend lépett a színpadra, a pletykák pedig arról szóltak, hogy az amerikai rapper a 2017-es Grammy-fellépést szerette volna újraértelmezni a robotok társaságában. A pletykákból sajnos semmi nem igaz, a Daft Punk nem jelent meg a half time show-n.

The Weeknd ft Daft Punk – The Grammys 2017 Live from pierre hachach on Vimeo.

Filmzene

Nagyon rossz ötlet új Daft Punk zenékről beszélni, amíg az nem 100%-ig biztos. Ezt  Dario Argento kultikus olasz filmrendező a saját kárán tanulta meg, amikor is meglengette az olasz sajtónak azt, hogy Occhiali című filmjének zenéjét a Daft Punk fogja szerezni. A francia duó valóban imádja a rendező munkáit, azonban az elszólás miatt visszaléptek az együttműködéstől, két nappal később egy nyilatkozatban cáfolták a híreket, amiből végül aztán valóban nem lett semmi.

Új album

A reddit felhasználói bázisának erejét mutatja, hogy képesek elindítani a legújabb Daft Punk-ot illető pletykákat. A 13 új dalról szóló szerződés mindenesetre valódinak tűnt amikor 2020-ban felbukkant, még a Sony és a Columbia logóját is sikerült ráhamisítani a papírra. A kisatírozott cím pedig szintén azt a látszatot keltette, hogy itt valami nagyon is komoly dolog van készülőben.

Kiszivárgott zene

A Daft Punk körüli pletykáknak akkora az ereje, hogy egyes feltörekvő producerek ily módon promózzák az új zenét. 2018-ban ugyanis létrehozott valaki egy névtelen Soundcloud csatornát, ahová feltöltötték egy részletet egy olyan zenéből, amiről több fórumon is azt híresztelték, hogy a Daft Punk legújabb anyaga. Később aztán egy TIKNIK nevű producer bevallotta, hogy az övé a zene és aztán meg is jelent ‘Baby You Want’ címen a Sidekick Music-on.

Világkörüli turné

2017-et írtunk, 10 évvel az Alive című album turnéja után 25 állomásos koncertsorozatot jelentettek be Los Angeles-től Mexikóvárosig. A Daft Punk bejelentése szerint szerint minden koncert 4D-s, ami azt jelenti, hogy a közönség “láthat, hallhat, megérinthet és megkóstolhat minket“. Ráadásul robotokhoz közeli források úgy nyilatkoztak, hogy visszatér a legendás piramis formájú színpadi elem, ami azóta is egy garázsban porosodik. Egy volt a bökkenő csupán. A bejelentés dátuma április elsejére esett.

Las Vegas

Az EDM-láz csúcsán a stílus legnagyobb sztárjai, mint például Deadmau5 vagy éppen Steve Aoki foglalták be első las vegas-i rezidenciájukat. Többen azt sugdosták, hogy hamarosan a Daft Punk is követni fogja a példájukat. Ez viszont naiv elgondolás volt, a Daft Punk nem adta el a lelkét.

Fesztiválok

Minden évben arról megy a pletyka, hogy a Daft Punk is fel fog lépni a két legnagyobb fesztiválon (Glastonbury és Coachella), hogy aztán az is kiderüljön, hogy semmi alapja sincs a szóbeszédnek. Pedig volt, hogy kamu flyer is kiszivárgott. A Daft Punk például 2006-ban lépett fel utoljára a Coachella-n. 2016-ban pedig már maga a Glastonbury alapítójának lányának, Emily Eavis-nek kellett a pletykákat cáfolnia.

Egymillió dollár

A Daft Punk utolsó, 2007-es Alive turnéjának összesen 47 állomása volt. A hírek szerint Guy-Man és Thomas pedig 1 millió dollárt kapott minden egyes fellépésért. Ez óriási összeg, de biztosak lehetünk abban, hogy napjainkban ennél is sokkal többet kapnának, ha nem lenne éppen járvány.

Családfa

Azt tudni lehet, hogy Guy-Manuel De Homem-Christo az 1910-ben Franciaországba száműzött Francisco Manuel Homem Cristo portugál katona unokája és Homem Cristo Filho portugál költő unokája. Az a hír járja azonban, hogy a családfáját egészen a 100 éves háború idejéig vissza lehet vezetni. Őseiről az a hír járja, hogy V, Henrik ellen harcoltak 1415-ben, az Agincourt-i csatában.

Forrás: [Mixmag]