ottHOME: legendás klubhimnuszok egész éjjel!

2018.május 25-én az egykori rezidensek és egyben a legendás záróbuli fellépői, azaz Chriss, Kühl, Pöli, Surprise és Blackman a szinte percre pontosan 12 éve bezárt KLUBRA emlékeznek. Dalban.

A Home Club volt az a hely, amelynek mindig megbocsájtottuk a sorban állást és szardíniásdoboz-effektust, hiszen sehol sem volt annyira jó araszolgatva a bejutásra várni, mint a piros folyosón, az utasszállító repülőgép ablakai előtt.

És micsoda szettek mentek ott! Nemcsak a majd’ nyolc órán keresztül tartó, a végére módszeresen a megőrülésig fokozott Deep Dish all night long marad örök emlék, kistermes maradandó élménye is van mindenkinek, legalább egy.

Itt minden megtett méter egyre több ígéretet hordozott magában, amit végül a terembe lépve be is váltott: a fények, a zene, az önfeledten táncoló, mosolygós emberek, a hangulat… Akármilyen buli volt épp, akárki is zenélt, valahogy mindig minden együtt volt.

A Home nem csak azért fémjelez egy korszakot, mert legendákat hozott el nekünk, és mert egyszerűen minden adott volt ahhoz, hogy jobb legyen ott lenni, mint bárhol máshol… Hanem azért is, mert itt legendák születtek: legendás szettek, legendás számok, legendás barátságok, legendás pillanatok.

Sajnos a Home Club már valóban csak egy kedves, álomszerű emlék maradhat. Azonban a kiváló line-up- és helyszínválasztás garantálja, hogy így 2018-ban a TESLA-ban érezzük magunkat mindannyian ugyanúgy.

Facebook esemény: Facebook
Jegyvásárlás: ITT


Szólj hozzá!

Leave a Comment