SZIN 50: Születésnapos koncertek a jubileumi SZIN-en

Születésnapos koncertek sorozatát vonultatja fel a legnagyobb hagyományokkal bíró hazai fesztivál, a jövőre 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok. Ünneplő zenekarok, egyedi koncertek, meglepetés vendégek: a SZIN augusztus 22-26. között zárja a nyári fesztiválszezont.

A hatvanas évek lázadó ifjúsága még nem is sejtette, hogy a hippi szubkultúra emblematikus fesztiválja, a Woodstock valaha létrejön, amikor nálunk már a trapéznadrágos virággyerekek szerte az országból indultak Szegedre, ahol majd pont egy évvel a Woodstock előtt rendezték a Szegedi Ifjúsági Napokat. Kis hazánk első és azóta is – valamilyen formában – életben lévő fesztiválja tehát 1968-ban indult, azaz jövőre lesz 50 éve, hogy a Napfény Városában, a Tisza-parton ünnepeljük közösen a nyár utolsó fesztiválhétvégéjét.

A jubileumi SZIN első bejelentésében – stílusosan – a szervezők a 2018-ban jubileumot ünneplő előadók és zenekarok nevét hozta napvilágra.

Így a jövő évi SZIN-re is ellátogat az Ákos 50 turné, melyben a kerek születésnapot ünneplő Ákos és zenekara egy tavaszi akusztikus, színházi sorozat után, a nyári fesztiválszezonban egy rockos meneteléssel jut el a nyár utolsó fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra.

Lovasi András nemrég mutatta be az első 50 évének legjobb dalait az Arénában. Jövőre SZIN 50-en pedig ennek a koncertnek a szegedi fesztiválra szabott változatát hozza majd el Lovasi 50+1 címmel.

Csík zenekar 1988 óta a magyar népzenei szcéna meghatározó alakja, azaz idén 30 évesek. A SZIN-es fellépésükre meglepetés vendéget is várnak.

Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra – olvasható az idén immár 20 éves kultzenekarról, akik szintén a SZIN-en zárják a nyarat.

Mint ahogy a tradicionális ska és a dancehall, reggae, dub stílusjegyeket olykor a magyar népzene és a jazz elemeivel vegyítő, 2018-ban fennállásának 15. évét ünneplő PASO is Szegedre tart augusztus végén.

Az ír punk-rock kocsmazene kiváló hazai reprezentánsa 2008-óta ugráltatja közönségét. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik jövőre és az ünnepi hangulat a SZIN-en is megremegteti a hangfalakat.


Szólj hozzá!

Leave a Comment