Túlerőben a dögös Dj-k a SONUS-on

A Time Warp szervezőinek tengerparti fesztiválja, a SONUS ezúttal szép számban küldi színpadra a szcéna legdögösebb előadóit.

Meg sem lepődünk a koncepción, hiszen az elmúlt időszakban egyre több női Dj került előtérbe, a férfiak legnagyobb örömére. Bár a közönségnek megoszlik a véleménye, többen úgy gondolják, hogy sikerük kulcsa nem a zenében, hanem a szépségükben rejlik. Mi inkább nem foglalunk álláspontot a témában, mindegy mi az oka, de kétségkívül sok embert mozgatnak meg a szcéna üdvöskéi. Erre hamar reagált a Cosmopop csapata is, akik mindig is élen jártak az aktuális trend prezentálásában.

A Sonus fesztivál idei line up-jának már az első felvonása is bővelkedik a tetőtől talpig fullos női előadó művészekben.

Kezdjük a sort a belga származású, 27 éves Amelie Lens-el, aki nem is olyan régen csöppent bele a sztárok világába. A 2016-ban jelent meg az Exhale, ez hozta meg az átütő sikert számára, most pedig már saját kiadót alapít Lenske néven.

Belgium másik üdvöskéje, Charlotte de Witte mindössze 26 éves lesz, de már évekkel ezelőtt felfigyelt a szakma a tehetségére. Mi még Raving George néven hallottunk róla először és már akkor is azzal tűnt ki a többiek közül, hogy játékában olyan női kifinomultsággal fejezte ki a dark techno iránti szenvedélyét.

Dana Ruh egy német kisvárosban született majd miután felköltözött Berlinbe, hatalmába kerítette a városi pezsgés és ekkor kezdett el foglalkozni a zenével.  Producerként robbant be a szakmába, kezdetben techno majd deepesebb house zenéket írt. Plusz egy pont jár neki, hiszen ha nem stúdiózik, akkor Dj-ként is tökéletesen helyt áll. A híres berlini klub, a Club der Visionäre rezidense, de sokat turnézik világszerte az Egyesült Királyságtól az USA-ig.

Sonja Moonear szintén a Club der Visionare meghatározó előadója. A svájci kisasszony Genf underground köreiből nőtte ki magát. Több nagy művésszel állt össze közös munkára, Luciano is szívesen egyengette pályáját. Zenéivel és remixeivel egyre híresebbé vált, most saját kiadót futtat Ruta5 néven és rendezvényeket szervez Svájban, mint az egyre növekvő Kiss Me fesztivált. Zenei repertoárja nagyon szélesrétű, megkerüli a kategorizálást, folyton újra definiálja saját stílusát, például a minimal fogalmát is kreatív módon egy újabb szintre emelte.

Jennifer Cardini egy évtizedes Párizsi pályafutása után nemzetközileg is elismert művésszé vált. Szeret kísérletezni a hangokkal, stílusokkal, a downtempo tökéletesítése és lenyűgöző keverési technikája pedig mára védjegyévé vált. A Rex Club rezidenseként szerzett stabil tapasztalatot a szakmában. 2008-ban a Kompakt-nál kiadott Feeling Strange mixalbum nagy áttörés volt a karrierjében, de saját zenéi is jelentek meg a Kill The Dj, a Crosstown Rebels vagy a saját Correspondant címkék alatt.

Nastia a szomszédos Ukrajnából származik. 2006-ban járt először a Kazantip-en, ami fenekestül felforgatta az életét. Dolgozott a Kazantip-nek illetve a KISS FM rádióállomásnak, ahol saját műsora van Propaganda néven. Promóterként bulikat is szervezett. Saját bevallása szerint ő nem producer, hanem DJ. Egyike azoknak, akik karrierjüket az előadásmódjukkal építgetik. Próbálkozott stúdióba is vonulni, de egyelőre nem érzi, hogy ez az ő pályája lenne.

Peggy Gou éppen feltörekvő, de nagyon ígéretesnek bizonyuló tehetség. A koreai származású fiatal hölgy Berlinben él és tevékenykedik. Zenei ízlésére a Detroit, London és Berlini klubélet vannak hatással, Dj szettjeire egyaránt jellemző a sötét, lüktető house, a techno, a tört ütemek és az absztrakt alkotások egyvelege. Első EP-je 2016-ban jelent meg ’September War’ néven a Rekids kiadó gondozásában.

Mi azért még hiányoljuk a női előadók királynőjét, Monika Kruse-t, reméljük nem azért nincs a line up első fázisában, mert valami más elfoglaltsága van. Hamarosan kiderül, hiszen a hetekben nyilvánosságra kerül a SONUS Fesztivál fellépőinek második fázisa is. Az első bejelentésről ITT olvashattok.

Jegy értékesítés és további információk:

Weboldal: http://www.sonus-festival.com/

Facebook: https://www.facebook.com/sonusfestival/

A SONUS-nak van egy hivatalos magyar csoportja is, a Sonus Festival Group Hungary. Itt tapasztalatból szerzett infókat találsz szállásról, utazásról, szokásokról, valamint együtt gerjedhetsz a többiekkel a fesztiválra. Csatlakozz, hogy mindig naprakész legyél!

Sonus2018_Lineup Release 1_FB Header


Szólj hozzá!

Leave a Comment