2015. május 3. – Trafó, 19:30
Mindig kell egy csapat!
Csapatban ütősebb a slam!? Kérdeztük tavaly. Azóta eltelt egy év és még mindig a DreamTime! duója, Tolnai Eszti és Gábor Tamás Indiana, ül a trónon. (Kísérteties hasonlóságot mutatva az egyéni országos bajnoki cím történetével, ahol Saiid 2 éves uralkodását törte meg tavaly Színész Bob.) Vajon idén tripláznak vagy új bajnokcsapatot avatunk?
A 2015-ös év első nagyszabású Slam Poetry eseménye a III. Országos Team Slam Bajnokság döntője.
A slam poetry alapvetően egyéni műfaj, ahol a szerző egyedül adja elő önállóan megírt, saját szövegét. A rendezvények többségén a közönség ezzel a vonulattal találkozhat. Ezzel szemben a team slam résztvevői csapatokba szerveződnek és a közös munkával megírt szövegeiket együtt adják elő.
A közös írás és előadás kihívás a fellépőknek, hiszen egyéb kvalitásokat is megkíván, mint az egyéni slam. Az önálló szövegíráshoz szokott slammereknek ezúttal más képességeik is előtérbe kerülnek, mint például a csapatjáték, a közös ötletelés, az együttműködés és az egymásra figyelés. Érdekes azt látni, hogy az egyébként külön-külön jól működő slammerek hogyan tudják összehangolni, egymáshoz igazítani, vagy éppen ütköztetni gondolataikat, stílusukat és ebből a közös munkából hogyan jön létre egy új, egyedi produkció.
A döntőben azok a teamek vesznek részt, akik a március végén megrendezett előválogatón már bizonyítottak. A produkciókat ez alkalommal is 3 főből álló szakmai zsűri bírálja majd el, kiegészülve 2 taggal a közönség soraiból. A döntőn a szakmai zsűri tagjai: Andrew Hefler (énekes, színész, a Food Film Fighters estek házigazdája), Babiczky Tibor (költő, újságíró) és Süveg Márk ‘Said’ (kétszeres egyéni slam bajnok, AKPH ) lesznek.
Az est megszokott házigazdái Mavrák Kata Hugee és Német Péter Zeek lesznek. A műsort versenyen kívüli meghívott előadók is színesítik: Ladik Katalin és Szkárosi Endre, a MonDDay (Basch Péter és Bock Balázs) és a Words Are Melodies slam poetry cover zenekar. A beatekért a kihagyhatatlan Amoeba zenekar felel, a látványt a Kiégő Izzók csapata biztosítja.
A dobogósok könyvnyereményét a Libri Könyvkiadó ajánlotta fel. Emellett az Slam Poetry Budapest (SPB) pénzdíjat is kitűzött, az első helyezett 50.000 Ft-tal, a második 25.000 Ft-tal míg a harmadik 15.000 Ft-tal távozhat a színpadról, valamint a győztes csapat önálló estet is nyer az SPB szervezésében, az Amoeba kíséretével.
A zsűri különdíjas csapat tagjai az Örkény István könyvesbolt jóvoltából könyvutalványokkal gazdagodhatnak és önálló estet tarthatnak a könyvesboltban.Természetesen idén is lesz közönségszavazás, így a közönség kedvenc csapata is díjazásban részesül. A Dreamtime! vitathatatlan második győzelme óta eltelt egy teljes év ezért itt az ideje a slam csapatok újabb rangadójának, mert mindig kell egy csapat!
A műsor a Soundhead csapatának köszönhetően online is nyomon követhető lesz!
Jegyárak:
2400 Ft / diák: 1900 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes
Cím: Trafó – 1094 Budapest, Liliom utca 41.
Bővebb infó: https://www.facebook.com/SlamPoetryHungary
]]>