Ha szoktál párban játszani, akkor mindenképpen érdemes elolvasni ezeket a sorokat

„Haver teljesen seggfej voltál tegnap a pultnál és az egész hangulat szar volt” mondta a helyi DJ, akivel tegnap játszottam egy szettet. Én azt gondoltam, hogy a tegnapi hangulat ragályos volt és hogy a kémiánk hibátlan volt. A homályosan megvilágított teremben mindenki ugrált és táncolt a zenére. House, funk, soul és disco gyújtotta mindenki lelkét lángra, vagyis ezt gondoltam. Talán rosszul emlékszem az estére? Meglehet…

Elkezdek bizonyos pillanatokat előhívni a memóriámból amikor ketté szakadtunk a pult mögött és ez hatással volt az egész hangulatra is. A perpatvarunk, ami a számok kiválasztásával és mixelésével adódott rányomta a bélyegét a hangulatra. Ahogyan elkapkodtam tőle a pultot, csúnya töréseket okozott a zenéken, amiket nem kedveltem, de játszott. Az irányítás mániám eluralkodott rajtam, és nem volt túlságosan szép. Akkor jöttem rá, hogy van egy tapintatos módja annak hogyan osszuk meg a DJ pultot, és mindig észben fogom tartani. 

Most, évekkel a fenti eset után után és rengeteg közös zenélés után ennek az etikettje sokkal világosabbá vált. Az irányelvek borzasztóan egyszerűek és a tiszteletre, illetve a bizalomra koncentrálnak.
Itt is vannak azok az alapok, amik segíthetnek abban, ha közösen álltok a DJ-pultba: 

Ne mondd meg a másik DJ-nek hogyan kell játszani

Ha nem vagytok mindketten kezdők vagy totál idióta a párod, ne mondd meg neki hogyan kell Djzni. Lehetőleg olyannal indulsz el játszani, aki esetleg a barátod vagy nagyon tiszteled, még akkor is, ha ez a duó csak egy szett erejéig jött létre, a másik DJ is okkal van ott. Ne feltételezd, hogy nem láttak még pultot az életükben. Mindenkinek megvan a saját stílusa.

Érezd a megfelelő időt a mixelésre

A másik DJ átadta a fülest miután feltette a zenéjét, neked pedig máris eszedbe jutott mit játssz következőleg. Már megőrülsz annyira játszanál. Ettől fogva lemixeled, mielőtt lélegezni lenne ideje a számnak. Ez is azt mutatja, hogy nem gondolsz másra, csak magadra, véletlenül sem arra, hogy mással játszol. A saját zenéiddel és egóddal vagy elfoglalva. Engedd, hogy menjen, amit a másik DJ rakott fel, így az emberek is tudják élvezni. Az egyik legjobb aspektusa a közös zenélésnek, hogy új zenéket mutasson (erre majd visszatérünk később), szóval figyelj arra mit tesz fel a másik és fürödj meg az új számok felfedezésének örömében.

Táplálkozz a partneredből

Talán felkészültél egy egész lejátszási listával, amit szeretnél majd játszani az adott bulin, de fontos, hogy amikor a társad játszik, adaptálj a stílushoz ahelyett, hogy a számaid próbálod bele tuszkolni a szettbe. Kommunikálj, hogy miként szeretnéd alakítani a stílust, ez is az alapja a gördülékeny munkának. Ez arra is ad esélyt, hogy egy színes és változatos szettel készüljetek, ahogy Jackmaster is megmondta: „Sok back to back-et nyomok és rengetegszer sokkal jobban élvezem mintha egyedül játszanék. Változatos skáláján mozgok az elektronikus zenének, ezért könnyebben tudok játszani.

Tényleg olyan jó a szelekciód?

Egy bizonyos pont után próbálj meg hátrébb lépni és reflektálni a szettre, hogy valóban úgy épül ahogy kell. Mint ahogy ez a sztori is épült, azt gondolnánk minden úgy halad, mint vaj a kenyéren, de lehet a valóságban teljes zűrzavar. Ez könnyebben megtörténhet, mint gondolnád. Egy kétórás szett hamar elrepül, főleg, ha túl jól érzed magad. Lassíts le, dolgozd fel mi történik, és legyél gondos hogyan építed fel a szettet.

Analizáld a partnered, mint a közönséget

Egy húron pendülni a back to back során kulcsfontosságú. Az már jól megy, hogyan olvass a közönség gondolataiban, végül is ez az, amit egy DJ csinál. Fokozni a hangulatot, hogy az kivirágozzon az este folyamán. A partneredet ettől már nehezebb olvasni. Pontosan amiért azt kifejtettük feljebb, mert lehet a partnerednek más ötletei vannak arra vonatkozóan, hogy melyik irányba akarja vinni a közönséget. Ezt a fajta nyomást a közönség is érzi, ha ez folyamatos az este folyamán. Keress átmenetet és ennek alapján építsd fel a te részed, minthogy szembe szegülj és a saját részed erőltesd. 

Sose érintsd meg a másik DJ bakelit lemezeit, ha éppen fent van

Bakelitet mixelni nem egyszerű, és sokkal nehezebb, ha valaki folyamatosan belenyúl amikor éppen próbálod rendezni a soraid. Még a legjobb DJ-knek is kell koncentrálni, amikor mixelnek, szóval ne te legyél az, aki elrontja. Az a legjobb, ha nem nyúlsz bele amint lejárt, és a gazdája teheti vissza a becses tokjába, ahogyan annak lennie kell. 

Ne happold el a mixert

Lejászottad a számokat, amiket szerettél volna, és a közönség figyelmét is lekötötted. Most pedig eljött az idő, hogy átadd a stafétát és engedd, hogy a társad építkezzen innen, de ehelyett a mixer habozol. Miért? Lépj hátra!! Ez késlelteti a szett menetét és lehetséges zavarokat is okozhat. Túl sok random effekt totálisan kinyírhatja az este hangulatát, ha nem a megfelelő pillanatban használod.

Ne effektezd szét a partnered számát

Ugyanaz a baj itt is, mint a bakelit belenyúlásba, itt is elég kevés indokod lenne belenyúlni, ha a partnered éppen áll be mixelni. Ha szarakodsz a mixerrel, az esetleges ismételt zavarookat okozhat, ha a partnered éppen a következő track sebességét állítja be.

Bizalom

Ez az alapja az összeszedett pontjainknak. Bíznod kell a másik DJ-ben. Mindkettőtöknek jó zenéi vannak, mindkettőtöknek van tapasztalata a djzésben és tudjátok hogyan építsétek a hangulatot. Higgy a társadban és egyben lesz a szettetek.

Forrás: [Mixmag]

Borítókép: Amnesia Ibiza