Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a vizuál. Bár úgy gondolom, hogy a konfetti és a tűzijáték nem más, mint parasztvakítás, aminek semmi köze a technohoz. Ugyanakkor 2021-re a digitális technika fejlődésével eljutottunk arra a szintre, miszerint a hang és a látvány kéz a kézben jár, nem működhetnek egymás nélkül. Az élmény akkor lesz teljes és komplex, ha mindkét érzékszervünkre, vagyis a látásra és a hallásra is egyformán hat. A megvalósításra pedig bőven tudunk példákat mondani itthon és külföldön is. Ilyen például a különböző építményekre, vagy fákra való vetítés, ami a hazai underground fesztiválok gyakori velejárója. Sok DJ is saját vizuálossal rendelkezik. Elég például Richie Hawtin nevére gondolni, aki mindig is élen járt a technikai innovációk alkalmazásában. Ezúttal egy hazai projektet szeretnénk bemutatni nektek. A járványügyi korlátozások miatt Elektro Groove is fellépések híján tengette a hétvégéit. Azonban minden rosszban van valami jó. A hirtelen rázúdult szabadidőt a lehető legkreatívabb módon igyekezett kihasználni. Megismerkedett a TouchDesigner nevű programmal, autodidakta módon tanult bele a VJ-k világába. Munkájának gyümölcsét pedig hamarosan a nagyközönség számára is be fogja mutatni.

Mesélj egy kicsit magadról és a zenei pályafutásodról. Milyen állomások előzték meg a jelenlegi projektet? 

Elektro Groove: 20+ éve már hogy DJ pult mögé álltam, több tartós rezidencia, rádióműsor a Justmusic-on, rendezvény- és mixsorozatok, megnyert hazai dj versenyek, havi 10-15 fellépés fűzhető a nevemhez. Megtisztelő warmup szerep Julian Jeweil első magyarországi fellépése előtt és pár nevesebb fesztiválon is vendégszerepeltem. A fiatalabb generációnak, lehet új ez a név, mert az elmúlt pár évben az előadói énemet háttérbe szorítva, tanulásra fordítottam az időmet. Ami érdekelt az a videógyártás és kreatív videografika, de mellette a folyamatos fejlődés volt a cél technikai és marketing/branding területen. 2 éve a DFFRNTLY csapattal dolgozom együtt, külföldi\magyar kiadóknak és artistoknak készítek a megjelenéseihez videót, rendezvényekhez animált flyert és más egyéb mozgó tartalmat. Mellette a saját projektekre szánok időt, már amennyi marad.

Hogyan jött az ötlet, hogy egyesítsd a zenédet és a vizuált?

Elektro Groove: Régóta szeretném azt látni, hogy minél jobban megjelenjen egy buli képi világában az, ami a zenében történik. Erre kiélezve nem igazán volt szerencsém látni előadást, ez a fő csapásirány. Egy évvel ezelőtt megragadtam az alkalmat és elkezdtem megismerkedni a TouchDesigner nevű programmal. Használtam eddig is grafikus illetve video vágáshoz/készítéshez programokat, de ez teljesen más volt… Nagyon sokat segítettek tutoriálok, és elég sok mindenre magamtól rájöttem, első pár “patch”-et el is készítettem magamnak, viszont ez még messze volt attól amit látni szerettem volna…. Aztán jött az a megoldandó dolog, hogy nem tudok egyszerre zenélni és a vizuált vezérelni, ezt se fizikailag és hardware szempontjából sem tudom kivitelezni és ekkor sodródott az utamba András

Hogyan ismerkedtetek meg és milyen a közös munka?

Elektro Groove: Ez egy vicces story, mert volt egy TouchDesigner workshop amire nagyon el szerettem volna menni és végre magyarul tanulni a programról és megismerkedni az oktatóval, megmutatni neki hol tartok és segítséget kérni. Végül a workshop betelt mire sikerült jelentkeztem ráadásul aztán a járványhelyzet miatt meg sem lehetett tartani. Úgyhogy ráírtam Andrásra, beszéltünk telefonon és találkoztunk. Ez kb. négy hónappal ezelőttre datálható. Első alkalommal megmutattam neki hol tartok, miket csináltam eddig és hogy mit szeretnék. Az, hogy már ismertem valamennyire a programot, fogalmakat és hogy mit lehet vele csinálni, könnyítés volt mindkettőnk számára, mert mindig el tudtam mondani, hogy milyen irányba menjünk, amit ő hozzám képest töredék idő alatt meg is csinált. Nagy szerencsém, hogy hasonló a látásmódja, nincs semmi túl bonyolítva, semmi csilli villi dolog nem történik a látványvilágában, így gyorsan tudtunk haladni. Minden felvétel előtt tartottunk egy meetinget, ahol finomhangoltuk a rendszert, és ötleteltünk. Egy listát szokott kapni tőlem arról, hogy mit lehet fejleszteni amihez hozzáteszi a saját ötleteit és tapasztalatát. Jelenleg a felvételeknek a DJ Studio ad otthont, ahol megfelelő technikai háttérrel tudnak szolgálni. Egy alkalom 4-5 órát igényel, ebből 1 óra a felvétel a többi idő elrepül azzal, hogy összerakjuk a cuccainkat, beállítunk mindent és lepróbáljuk.

András: Nagyon vártam már workshopot, hiszen alig találkoztam a karantén időszaka alatt “likeminded” szakmabeliekkel és ez nagyon hiányzott. Ugyanakkor számomra a közösség építés és ismerkedés az egyik legizgalmasabb része a tanításnak, hiszen annyi különböző háttérrel és érdeklődési körrel érkeznek a workshopra az emberek, hogy nincs két hasonló irány. Ilyenkor pár napra mintha egy osztályba kerülnénk a legjobb haverjainkkal, akikkel könnyen örök barátságot köthet az ember. Sajnos le kellett fújjuk az eseményt az aktuális rendeletek alapján, ennek ellenére sokan megkerestek utólag különböző helyekről. Voltak akik a szomszédos országból utaztak Budapestre, hogy részt vegyenek a workshopon. Velük külön találkoztam és szűk létszámban rövidített verzióban a személyes igényükre szabva tanítottam nekik pár órát. Istvánnal is így utólag ismerkedtem meg. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy jó lesz a közös munka. Közel áll hozzám az általa képviselt zenei stílus és külön boldogság, hogy hasonló a vizuális izlésvilágunk is. Ez hatalmas pluszt jelent, hiszen élvezet hallgatni és alkotni is ilyen környezetben. Emellett ismeri a TouchDesigneres kifejezéseket is, amitől méginkább egy közös nyelvet beszélünk.

Miben mutatkozik meg ez a hasonló a vizuális ízlésvilág? Milyen témákat részesítetek előnyben?

Elektro Groove : Ahogy említettem, szerintem a letisztult egyszerűség miatt… Semmi lézerkardozás vagy tükrözött formák, színkavalkád vagy túlzsúfolt tartalom. Kerüljük az állandó és nagy dinamikaváltozásokat. Nálam akik régóta no.1 és a munkáik miatt kezdtem el a Touch-al foglalkozni az az orosz 404.zero csapat. Hihetetlen textúrákat és formákat produkálnak, közben pedig eurorackből tekerik a zenei aláfestést. 

András mondnál pár szót magadról és hogy eddig milyen projektekben voltál jelen ?

Hangtechnikát tanultam, majd 2011-től kezdtem foglalkozni interaktív és valós idejű vizuális médiával. Kezdetben VJ-ként rengeteget vetítettem éjszakai klubokban és fesztiválokon. Volt szerencsém olyan híresebb nevek mögé alkotni mint: Amon Tobin, SNTS, Solomun, Black Coffee és még sok-sok tehetséges producer. Mindig is az audio rectivitásra és valós idejű effektekre koncentráltam, kerestem a legtökéletesebb kapcsolatot kép és hang között sok-sok kísérletezéssel. Készítettem pár saját tervezésű és kezelőfelülettel kialakított VJ programot is, de mindig visszatértem a TouchDesigner alap felépítéséhez és a valós időben készülő, akár helyszínen a buli közben alkotott patcheléshez. Ezen kívül fényinstallációk készítésében is rengeteg örömömet leltem és épületvetítéseket is csináltam. Az elmúlt egy évben bulik és munkák hiányában a Balatonra költöztem és azóta többet fókuszálok a “pixelmentes” kétkezű alkotásra is.

Mi a cél, hova szeretnétek eljutni vele ?

Elektro Groove: Mindenképpen színpadra készülünk, így szeretnék élőben zenélni. Ami rendezvény be van lőve, az az idei DFFRNTLY UNFOLD, az egy biztos állomás lesz. Úgy gondolom eljutottunk arra a szintre, ami már vállalható. A jövőben szeretnénk fejleszteni a zene-vizuál interakciót. Ameddig nem adnak zöld utat a nagy rendezvényekhez, addig streamek formájában fogunk jelentkezni. És hogy milyen rendszeresen? Minden második hónap van belőve, ennyi idő kell, hogy látványos változások legyenek.

Mintha Richie Hawtin is hasonlót csinált volna. Mi a párhuzam ?

Elektro Groove: Igen, aki ezt akarja belelátni, az tud hasonlóságot felfedezni a CLOSE show-val vagy akár a hybrid-del, többször néztem ezeket is inspirálódni és Andrásnak is mutattam. Valahol hasonlít is, ez abból adódik, hogy ugyanazt a programot használjuk, gondoljunk bele ha két ember ugyanazt a fotó appot használja, akkor valószinű ugyanaz a filter fog szembejönni. A zeneiparban egy producer is sokszor behúz mankónak zenét és elkezdi lemásolni, persze teljesen más lesz a végeredmény, mert egy idő után elkezdi a saját ötleteit belerakni. Ez itt sincs másként, és itt jegyezném meg, hogy egyik sem volt a zenei tartalommal összekötve. Mi ezzel próbálunk előre mutatni.

Mit érdemes tudni a szombati premierről? Milyen zenékre számíthatunk, illetve hogyan jellemeznétek egy laikus számára a képi megjelenést?

Elektro Groove: Ez az első olyan felvétel, ami közel áll, amit meg szeretnék mutatni ezzel a projekttel. Nem mondom, hogy hibátlan a szememnek és a fülemnek, de ez lesz benne a jó, hogy látni lehet a fejlődést epizódról-epizódra. Zeneileg? Stílusba nehéz belepréselni mert az mindig egy nézőpont kérdése, mi az ami underground/mainstream, mi a techno vagy biznisz techno valakinek? Egy biztos: aki hallott zenélni már, annak nem lesz meglepetés, nem ültem fel semmilyen vonatra vagy divathullámra. Általában úgy születtek a mixeim, hogy volt 1-2 kedvenc trackem és köré kerestem olyan zenéket, amivel egy ívet tudtam felépíteni. Törekedve arra, hogy az egyben legyen. Képi világ ugyanennek lekövetése tulajdonképpen. Az elejéről elkezdenek egymásra épülni a különböző patchek – ahogy a zenék mennek egymás után, András úgy keveri masszát.

Avassatok be minket a technikai részletekbe!

Elektro Groove: Gyakorlatilag nálam Traktorrol mennek a zenék, euroracket használok a külső effektekhez és Ableton fut mellette ahonnan jönnek dobminták és a többi effekt, valamint ezen keresztül küldöm Andrásnak a különböző sávokat, ami vezérli a vizuál különböző paramétereit, effektjeit. Jelenleg 4 audio sávot kap és a felső kamera nézetet, ebben szeretnénk mindenképpen felfelé menni, 6-8 különböző audio sáv és egyszerre több kameranézet feldolgozása a cél. Nálam a next step, hogy szinti is kerüljön a képbe, Andrásnál hardware-es bővítés lesz, mivel kimaxoltuk a grafikus kártyája teljesítményét.

András: Nálam minden TouchDesigneren belül történik. Külön nehézség a patchek optimalizálása, hiszen néha átfedés van két különböző vizuális világ között. Ilyenkor sakkozni kell melyik effektből mit lehet kivenni a minőség és látvány megőrzése mellett.

Mik a tervek a jövőre nézve? Dolgozol egyéb projekteken is? 

Elektro Groove: Van még készülő projekt. Tavaly márciusban forgattuk az első részt. Ehhez még hiányzik a saját zenei anyag, de lehet az is mix lesz, mert egyre többen másznak bele az urbex és industriál témába, Nem szeretném, hogy elcsépelt legyen, mire kijövök vele. Ezt három részesre terveztem.

Ha az elsők között szeretnéd látni és hallani Elektro Groove munkáját, akkor csatlakozz a szombat esti streamhez, ahol láthatod az új audiovizuális show első részét, ahol a zene egyes elemei lesznek hatással a vizuálra.

MÁJUS 15. SZOMBAT, 22:00
Elektro Groove – Transmuted 001
FB esemény: https://www.facebook.com/events/317700373251160
Elektro Groove FB: https://www.facebook.com/3l3ktrogroove
András oldala: https://andrasnagy.xyz/