Bulóczki Gergővel négy évvel ezelőtt beszélgettünk először. Ami akkor hobbiként indult, abból mára egy komoly brand fejlődött ki. Az álomból valóság lett. A személyes motivációja mellett olvashattok az Eat My House sikereiről és hanyatlásáról, a Cream Of Sounds első három évéről és természetesen saját egysége, a PaviloN is szóba került a beszélgetés folyamán, ami rövid idő alatt a kilencedik kerület egyik legmenőbb szabadtéri helyszíne lett.

2017-ben ültünk le először beszélgetni. Az azóta eltelt négy évben sikerült teljesíteni az akkori elvárásokat?

Akkoriban egy elég izgalmas időszakomat éltem meg. Már volt szerencsém belekóstolni a rendezvényszervezés világába is – minden szépségével és hektikusságával együtt – miközben már évek óta dolgoztam egy fix és kiszámítható munkakörben az egyik nagy multinál. Nagy dilemma volt, hogy melyik irányba haladjak tovább, éreztem, hogy a kettő együtt – legalábbis profi szinten – nem fog működni. Döntenem kellett.

Az akkori elvárásaim is leginkább ehhez kapcsolódtak. Tudtam, az útkeresésem csak akkor lehet sikeres ha mindent beleadok, minden figyelmemet az új, választott hivatásom irányába összpontosítom. A döntés megszületett, megalapítottuk az Eat My House-t, én pedig év végére felmondtam a korábbi munkahelyemen és onnantól csak a rendezvényszervezésre koncentráltam. Teljesültek az elvárásaim.

Cream Of Sounds örömzenélés

Az ígéretes kezdet után, az akkori rendezvénysorozatod, az Eat My House mégsem érte meg a következő évet. Mi volt ennek az oka?

Nem indult minden zökkenőmentesen az Eat My House-al kapcsolatban, bár remek ötleteink voltak és az elején a csapat is jól tudott együttműködni, mégis pl. az első bulinkat rögtön le kellett mondanunk. A TEREM Budapest egy elhamarkodott nyitóbuli után törölte a soron következő eseményeket, többek között a miénket is. Egyből arcon csapott minket a valóság és több hónap munkája úszott el egy pillanat alatt. Persze nem adtuk fel és a nyár végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A tényleges nyitóbulira Frivolous és Kalipo érkezett és egy – a mai mércémmel is – felejthetetlen estét varázsoltak a Margitszigetre, ha jól emlékszem még ti is írtatok beszámolót arról az estéről. Utána következett a Citizenn & Latmun parti és néhány kisebb megmozdulás, amik bár mind jól sikerültek, elkezdtek rávilágítani az akkori társam és a köztem lévő nézetkülönbségekre. Az utolsó buli, a többek között Francis Harris-t is felvonultató Scissor & Thread Label Night volt, ahol már kézzel fogható volt az egyet nem értés, ami természetesen a produktumon csapódott le. Ez már szakmailag nem fért bele nekem, így a buli után inkább külön utakon folytattuk.

Hogyan folytattad onnan tovább? Több eltérő stílusú rendezvény szervezésekor is felbukkant a neved. 

Miután kiléptem az Eat My House-ból tele voltam energiákkal, rendkívül inspiráló volt az az egy év amit a csapattal megéltünk, így biztos voltam benne, hogy ezt a szellemiséget szeretném tovább vinni. Nem kellett sokat várni és két jó barátommal, Dunajcsik Tamással és Becker Gáborral megalapítottuk a Cream of Sounds kollektívát, de ne szaladjunk ennyire előre.

Bár időközben megtaláltam az utamat a House világában, mellette az elektronikus zenei rendezvényeknek a teljes spektruma vonzott és szerettem volna jobban elmélyülni a témában. Így még az első időszakban alapítottam egy céget és elkezdtem bedolgozni különböző csapatoknak booking, promóció, jegyeladás témakörökben, stílusoktól függetlenül. Így történhetett meg, hogy elhívtuk a Dubstep világában méltán híres Doctor P-t a Dűrer nagytermébe vagy az általad is említett Beat Safarinak segítettem drum ‘n’ bass eseményeket szervezni 1-2 éven keresztül.

Ez a kitekintés sokat hozzátett a szakmai fejlődésemhez és az itt szerzett tapasztalatokat sikeresen beépítettem a saját induló projektembe, a Cream of Sounds-ba. Ez meg is látszott az első évünkön; a Corvintetőn kezdtük a sort Thomas Atzmannal, majd a nyáron közös bulit szerveztünk a Madcity és a Truesounds csapatával is. Lendületben voltunk, az első három rendezvényünk jól sikerült, azt közvetítettük ami belülről fakadt és ezt az érzést szerettük volna megkoronázni egy nyárzáró eseménnyel, egy ikonikus, hozzánk köthető sorozattal. Ez lett a Summer Never Ends. Sejtettük, hogy sokan lesznek, de a végeredmény még minket is meglepett. Özönlöttek az emberek, az esemény már a 10.000 visszaigazolót is átlépte. Révbe értünk.

Summer Never Ends

Hogyan kezdődött a Pavilon projekt?

Mindig is érdekelt a zenei világ egésze és az azt körülvevő infrastruktúra. Szerettem volna bővíteni a látóköröm, a vendéglátás pedig adta magát a rendezvényipar szerves részeként. Végül arra jutottam, hogy kell egy bázis, egy saját hely, ahol összejöhetnek a dj-k, a közönség, új tehetségeknek adhatunk lehetőséget és mindenki otthon érzi magát. Ez lett a Pavilon.

Egy régi jó barátommal, Reketye-Trifán Zoltánnal (Jailhouse, Nowsound) láttuk meg a lehetőséget a Boráros tér melletti parkban és amint lehetett, bele is vágtunk a közös munkába. 2019-ben indultunk és azóta több, mint 200 feltörekvő előadó fordult meg nálunk, miközben azért a jól ismert nevekre is jutott elég idő, energia. A tavalyi, második szezonunk végére csúcsosodott ez ki a legjobban, amikor a konstans látogatottság már elérte azt a szintet, hogy nyugodt szívvel elhívjunk akár egy Žagar-t is zenélni, az egyébként méretét tekintve nem kifejezetten erre kitalált helyre.

Hiszek abban, hogy fontos szerepünk van az elektronikus zenei kultúra megítélésében, amit leginkább mi formázunk, azzal ahogy a környezetünkkel bánunk. Most természetesen az következik, hogy mennyire környezettudatosak vagyunk, odafigyelünk az együttélés íratlan és írott szabályaira, etc. Csakhogy a mi esetünkben ez tényleg így is van. Kellő körültekintéssel vigyázzuk, óvjuk a parkot, tavaly áttértünk mi is repoharakra és biztos vagyok benne, hogy a közbiztonság is emelkedett a környéken, mióta megjelentünk.

Melyek voltak az elmúlt négy év legemlékezetesebb pillanatai az általad szervezett bulikban?

Huhh, természetesen sok volt, de párat azért ki tudok emelni. Az első legmeghatározóbb mindenképpen az Eat My House nyitóbulija volt, ahol egy régi nagy kedvencem, Frivolous érkezett. A buli előtt 2 évig visszavonultan élt Kanadában és láthatóan nagyon várta már az első fellépést a hosszú szünet után. Már az este elején lehetett érezni valamilyen furcsa vibrálást a levegőben és ahhoz képest, hogy kezdő csapat voltunk, majdnem 500-an voltak kíváncsiak az indulásunkra. Frivolous előtt Kalipo lépett fel az élő produkciójával, majd az este vége felé odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy beállhatnak-e közösen lezenélni az utolsó 1,5 órát, úgy, hogy pár órája még nem is ismerték egymást. Na ami azután következett attól még most is libabőrös leszek. Olyan spontán, energikus és szívből jövő szettet azóta sem hallottam, zeneileg pedig egy igazi ínyenc csemege volt ahogy kettejük live szettje egybeolvadt. Végül közel 50 emberrel együtt kiültek a Duna partra és még dél körül is ott beszélgettek, sztorizgattak az emberekkel. Örök emlék marad.

A második hasonló élmény a Cream of Sounds harmadik bulija, amit a Truesounds csapatával közösen szerettem volna megrendezni. Felkerestem Petit (Peter Makto – a szerk.) aki elképesztő lazasággal, jófejséggel fogadta az ötletünket. Mindkét csapat nevében benne volt a „sounds”, ezért felvetődött, hogy „tegyük össze amink van” egy szójáték formájában. Ebből lett a „A Cream come True in Sounds”, amivel mindenki könnyen azonosult, hiszen mi jobb lehet annál, hogy valóra váltod az álmaid? Mi pont ezt tettük aznap is.

Végül a Summer Never Ends sorozat eddigi két részét kell, hogy említsem, egy kicsit más okból, mint az előző kettőnél. Ezeknél a buliknál éreztem leginkább azt, hogy milyen összetartó csapattá váltunk az évek alatt. Ezek már nagy létszámú, 1000 főt meghaladó rendezvények voltak, ráadásul mindkét eseményen megtapasztalható volt az a közös tudat, közös lüktetés a tánctéren amiért csináljuk ezt az egészet. A legszebb része számomra mégsem ez volt, hanem amikor láthattam a srácok közös örömzenélését a pultban. Erőn felüli kitartás kell hozzá, hogy hosszú éveken át gyakorolj, küzdj, mire eljutsz oda, hogy igazán nagy közönség előtt is megmutasd a tudásod és ebben a sorsfordító pillanatban is a legjobbat hozod ki magadból. A második allstars szett után annyira felfokozott érzelmi állapotban voltunk, hogy az utolsó számnál az egész stáb egymás nyakába borulva, könnyes szemmel ölelgette egymást a dj pult mögött, majd amikor hirtelen kinéztünk a közönségre, azt láttuk, hogy több száz ember az örömkönnyeivel küzdve ölelgeti a mellette állót. Még ma is kiráz a hideg ha rágondolok.

Cream Of Sounds örömzenélés

Mi a legnagyobb lecke, amit megtanultál?

Nehéz egyet kiemelni, már csak azért is, mert az egészre egy nagy tanulási folyamatként tekintek. Mégis, talán a legkiemelkedőbb, hogy a „one man show” nem működik. Én is beleestem ebbe a hibába, csináltam a grafikákat, fotóztam, videókat készítettem, még a szerződéseket is én írtam, miközben a helyszínen és az előkészítés során is magamra osztottam a legfontosabb feladatokat. Ezzel természetesen teljesen elapróztam magam és nem tudtam 100%-t hozni semelyik területen. Végül felismertem, hogy egy jó csapat nélkül lehetsz akármilyen tehetséges, akármilyen szorgalmas, mások gond nélkül fognak elhúzni melletted a közösség erejével. Szerencsére, azóta mind a rendezvényeken, mind a Pavilonban egy jól összeszokott, profi csapattal dolgozhatok és ez meg is látszik az eredményeken.

Mindemellett van itt még valami, amit érdemes lenne megemlíteni. Mindig legyen B-terved. Ha megvan a B-terv, készíts egy C-tervet is és dolgozz ki egy menekülő útvonalat arra az esetre ha semelyik nem válna be. 2019 tavaszán már nagyban dolgoztunk a szezonnyitó „Make Summer Great Again” bulin, amikor jött a hír, hogy a 13. kerületi önkormányzat nem adta meg a népszigeti Kabinnak a szükséges engedélyeket. Pár hét volt hátra a rendezvényig, de nem estünk kétségbe, gyorsan átszerveztük a bulit a pár száz méterre található Atno Forge udvarára. Ezután jött a (második) hideg zuhany. Amikor bejelentettük a változást, a döntéshozók felkeresték az új helyszín üzemeltetőit is. Ismerjük a megfélemlítés módszereit, így nem csodálkoztunk, hogy másnapra ők is elálltak a szerződéstől. Itt már ha jól emlékszem csak egy hét volt hátra a rendezvényig, de nem adtuk fel és az utolsó pillanatban sikerült a Liget Club hátsó, félig fedett részére átszervezni az eseményt. Szerencsénk volt, a közönség értékelte a kitartásunkat és végül egész sokan eljöttek erre a kevésbé csalogató helyszínre is. Azóta mindig van B és C tervünk.

Mi motivál? Volt, amikor úgy érezted, hogy nem csinálnád ezt tovább?

Leginkább a mosolygós, önfeledt arcok! Amikor több százan lüktetnek egyszerre a tánctéren és amikor mind egyszerre éljük át ugyanazt a pillanatot. Látni, hogy mindenki boldog, felszabadult, kizárta a hétköznapok problémáit és csak itt van most, velünk, a jelenben. Szerintem ez egy hálás feladat, semmire sem cserélném és eddig még egyszer sem inogtam meg ebben.

Hogyan reagáltál a koronavírus okozta korlátozásokra?

Szerintem a tavaszi lockdown nehezebb volt. Bár már lehetett híreket hallani február környékén a vírusról, igazából nem hittük, hogy megtörténhet a teljes lezárás. Emlékszem, még március elején több bulink is volt, aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott, először a szervezők, dj-k hátráltak meg, aztán hamarosan jöttek a konkrét intézkedések. Gyakorlatilag egyik pillanatban még hangosan szólt a zene, aztán a következő napon otthon meredtünk magunk elé, hogy mi is történt pontosan.

A nyár üde színfolt volt három és fél hónap bezártság után, szinte teljesen el is felejtettük, hogy milyen volt otthon várakozni, de itt már sokkal tudatosabban tudtunk készülni egy esetleges második hullámra. Természetesen nagy rendezvényeket nem igazán tartottunk, de a Pavilon végig dübörgött és a Truesoundsal is összehoztunk egy elég patinás strand bulit Óbudán. Mindeközben végig tartalékoltunk, ahol lehetett meghúztuk a nadrágszíjat és ennek köszönhetően fenn tudtunk maradni az elmúlt pár hónapban is. Emellett mi is megpróbálkoztunk a kiszállítással, amit igazából inkább úgy tudnék jellemezni, hogy a törzsközönség szívesen támogat minket, ezért ők rendszeresen inkább tőlünk rendelnek, mint, hogy boltban vegyék meg az italukat. Önmagában ez persze vajmi kevés lenne a fennmaradáshoz, ugyanakkor a szeretet amit tőlük kapunk nagyon sokat hozzátesz, hogy átvészeljük ezt a mindenki számára megterhelő időszakot.

 

Cream Come True In Sounds

Hogy látod a budapesti szórakoztatóipart 2021-ben?

Nehéz kérdés, szerintem a budapesti szórakoztatóipar sem látja magát még 2021-ben. Természetesen vannak tervek, egyre többen mocorognak, de még rengeteg a kérdőjel. Sokan emlegetnek nagy átrendeződéseket a rendezvényiparban, én alapvetően ebben kevésbé hiszek. A nagyok meg fogják oldani, átvészelik ezt az időszakot, még ha arányaiban ők is szenvedik el a legnagyobb veszteségeket. A kisebbek között sokan rendelkeznek más bevételi forrásokkal is vagy éppen nem ez a főállásuk, ezért, ők is újra tudnak majd indulni többségében. A legnagyobb veszteségek mindenképpen a vendéglátás szektorában születnek, ide értve a klubok üzemeltetőit is. Itt rengeteg vállalkozás került nehéz helyzetbe, hiszen a bérleti díjakat, számlákat fizetni kell, miközben bevétel oldalon nulla forintból gazdálkodnak. Az állam részéről érdemi – de még látszólagos – támogatás sem érkezett, mindenesetre a tavalyi évben óriási segítség volt a bérleti díjak mérsékelése és az ingyenes teraszbérlés lehetősége, biztos vagyok benne, hogy ezzel idén is sokan fogunk élni.

Mindettől függetlenül azt gondolom, hogy amikor feloldják a korlátozásokat az emberek azonnal meg fognak indulni. Ez így történt tavasszal is, a nyitás utáni első héten gyakorlatilag végig telt házzal mentünk. A rendezvényszervezők is hamar magukra találnak majd, hiszen ahogy a közönség, ők is tűkön ülve várják az újraindulás pillanatát. Idén egy kicsit mi is bátrabbak leszünk, már 10 nagy rendezvényről tárgyalunk május és szeptember között, természetesen szem előtt tartva, hogy ezekből rossz esetben egy sem fog megvalósulni. Jelenleg szerintem ez a legtöbb amit tehetünk.

Beszéljünk egy kicsit a saját zenei ízlésedről. Kik a kedvenc nemzetközi előadóid?

Először is engedj meg egy gondolatot az elektronikus zenével kapcsolatban. A ’60-s évektől kezdve letarolta a világot a rockzene által gerjesztett kulturális forradalom, ennek pedig hamar meglettek a legnagyobb szószólói, akik mai fejjel elképzelhetetlen tömegeket mozgattak meg. Elég csak a Beatles-re vagy a Rolling Stones-ra gondolni, de igazából az egész időszakot hatalmas sztárok feltűnése jellemezte. Ez az elektronikus zenére kevésbé jellemző, sőt ilyen mértékben teljesen elképzelhetetlen, hiszen egészen más felfogásból közelíti meg (legalábbis közelítette) az előadók szerepét. Így én is egy elég széles spektrumon hallgatok zenét és kevés nagy kedvenc van, inkább rengeteg olyan előadó akiben az előremutató kísérletezést vagy a jól bevált módszerek tökélyre fejlesztését látom meg.

Ilyen például Jacques, aki az improvizatív, bármiből zenét csinálunk, live műfaj szerintem legelőremutatóbb alakja, a szettjei mellett érdemes meghallgatni a zeneelmélettel foglalkozó TEDx előadásait is. Nicolas Jaar projektje, az egyik leginspirálóbb önmegvalósítás számomra. Dallamosabb house oldalról Bob Moses, Monolink vagy éppen a pár bpm-el lassabb, Parra For Cuva. Mostanában nagyon elvitt Bicep és az a megújulás amit ránézésre bármiféle erőfeszítés nélkül, kisujjból ráznak ki. Nem az elmúlt időszak teljesítménye miatt, de nem hiányozhat Frivolous sem a listámról. Másik ilyen előadó még David August, kíváncsian várjuk a comeback-et, a most már jó pár éve tartó szünet után. A következő gondolom megosztó lesz: Claptone. Lehet vitatkozni a mainstream – underground határvonalakról, a sikerről ugyanakkor kevésbé érdemes. A Claptone jelenség nagyon érdekes, gyakorlatilag egy új műfaj születésének lehetünk tanúi. Nem csak egy előadó és nem is konkrét kiadó vagy csapat, mégis gyakorlatilag brandként értékesíti a zenei produkciót. A világon egyszerre akár három helyszínen is fel tud lépni jelenleg, hiszen tudjuk, hogy a maszk mögött több személy rejlik és ebből nem is csinál titkot, ellenben minden másból igen. Ki(k) ő, melyik az igazi és ki írja a zenéket? Érdekes határmezsgyéje ez az új hullámos (és kicsit üzletorientált) trendeknek és annak a felvetésnek, hogy nem az előadó számít, hanem a zene és te magad, aki táncolsz rá.

PaviloN

Számos hazai tehetséget bemutattok hétről-hétre a Pavilonban? Kire érdemes odafigyelni?

Meglepően sok a tehetséges fiatal! Az persze, hogy kiben lesz elég kitartás és szorgalom, majd idővel elválik, de számomra is üdítő volt mennyi jó, induló vagy kevésbé ismert projekt van itthon. Kedvenceim közé tartozik a Perceptions csapata MiaMuerte, Benho és Kay-D személyében, ők hozzák le a legjobb progressive bulikat nálunk, mégis szélesebb körben egyelőre még kevesen ismerik őket. Deep – Micro House oldalról a Mikesz & Dot v2 párost kell megemlítenem, illetve a nálunk indult Pretty Flat sorozatukat, amivel kicsivel több mint egy év alatt (ráadásul nem a legkönnyebb év volt) elég szép ismertségre tettek szert. Másik nagy kedvenc a Találka sorozatunk, amit Kiki Mantic-al szervezünk, itt is rendszeresen keressük a feltörekvő, tehetséges előadókat, de az alap csapatból is kiemelkedik Kiki kísérletező, merész stílusa, illetve Lutum deep vinyl settjei. Szintén az egyik találkán fedeztük fel dtnb.-t aki stílusilag ugyan kevésbé behatárolható, sőt néha nehezen emészthető, de pont ez az egyediség teszi őt ennyire érdekes előadóvá, miközben még csak a pályája legelején tart.

Nyilván az eddig elhangzottak mellett napestig lehetne sorolni még a neveket, így a teljesség igénye nélkül csak néhány hozzám közel álló vagy zeneileg ígéretes előadót említenék még: Jolan, Kornwall, Robert Dobak, stee, Paebo, Toro Lomo.

Mi lenne az álomrendezvény helyszíne és line up-ja?

Hát, itt lehet kicsit felhúzza majd a szemöldökét Dunajcsik Tamás barátom, mert ez inkább az ő ötlete, nem az enyém, ugyanakkor elég hamar azonosultam vele én is. Még 8-9 éve merült fel először, hogy a Planetáriumba kellene szerveznünk egy bulit. Akkor nem foglalkoztunk vele érdemben, majd pár évvel később mikor végzetesen leromlott az épület állapota ismét felmerült, hogy lehetne egy mentsük meg a Planetáriumot partit rendezni. Gyors utánajárás után kiderült, hogy sajnos az épület állapota nem teszi lehetővé ezt és azóta is üresen áll.

Ettől függetlenül vagy pont, hogy ennek köszönhetően az álomrendezvény egy profi Planetáriumban kerülne megtartásra és ehhez a világhoz kapcsolódóan egy kísérletező, eklektikus, live zenei műsort képzelek el hozzá. Sokkal inkább művészeti értelemben vett e-zenei rendezvény lenne ez, nem pedig egy, a kifejezetten szórakozásra kihegyezett buli. A rendezvény volumenét tekintve pedig egy jó lehetőségként szolgálna ahhoz, hogy az egész országból idevonzza a zeneileg leginkább vájtfülű barátainkat.

A line up-t egy hazai tehetség nyitná a live szettjével, őt akár egy közönségszavazással, akár pedig a hozzánk beérkezett pályázati művek alapján választanánk ki. Ezután Giorgia Angiuli következne, akit Jacques váltana a pultban. Mindketten az élő előadások erejében hisznek és egy ehhez párosított visuallal korszakalkotó élmény lenne őket egymás után látni a színpadon. A végére persze egy kicsit táncolhatóbb irányba vinném el az estét, így a Bicep párosára esne a választásom. Ismerve a zenei munkásságukat, biztos vagyok benne, hogy az előzményekre tökéletesen reflektáló szettel érkeznének és méltó zárását adnák az estének.

Mivel foglalkoztál korábban a civil életben?

Már 20 évesen is szerveztem rendezvényeket, így nálam ez a kezdetekig nyúlik vissza. Persze akkoriban még csak álom volt, hogy ezzel foglalkozzak „főállásban” így sok más területen is kipróbáltam magam. Több fagyizóm volt az évek alatt és a Balatonon is üzemeltettem bárt, büfét, aztán pedig multi, sales környezetben, supervisor-ként kamatoztattam a tudásom. Szerettem azt az életet is, ugyanakkor a kreatív oldalamat nem tudtam eléggé megélni egy ennyire kötött szektorban, ezért döntöttem a továbblépés mellett.

Mivel foglalkozol szabadidődben?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbim, a munkám is egyben, így természetesen a legtöbb időt ezzel töltöm. Vendégként is szeretek rendezvényeket látogatni, tanulni, figyelni, inspirálódni vagy éppen csak kikapcsolódni. Szeretek táncolni, de igazából minden jöhet ami zenével kapcsolatos. Korábban nyolc évig doboltam is, most éppen ezt a tudásomat élesztem újra. Apropó, ha már a mostról beszélünk: érdekes időszakot élünk meg jelenleg. Aki ismeri a rendezvényipart, nem árulok el nagy titkot, hogy a szabadidőnk általában elég hektikus beosztásban talál meg minket, most pedig gyakorlatilag korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre. Ezt az időszakot igyekszem hasznosan tölteni és visszatalálni olyan tevékenységekhez, amikre nem sok időm jutott az elmúlt években. Így ismét sokat olvasok, többet sportolok és az önfejlesztés is kiemelt szerepet kap az életemben. Lételemem a látóköröm szélesítése, a komfortzónám folyamatos tágítása, gyakorlatilag ennek élek, ezt pedig egy egészen más síkon kell jelenleg megélnünk mint azt korábban megszokhattuk. Izgalmas, szeretem ezt is.