A 2011-ben életre hívott Cinema Hall története példa nélküli a budapesti klubszíntéren. Tíz éves működésük alatt idén harmadszor is költözni kényszerültek, mindezt a pandémia okozta lezárások hosszú hónapjai után. A körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak. Ők azonban nem adták fel, garancia erre a rendezvényszervezői szektorban eltöltött több, mint 20 éves tapasztalatuk. Krikóval, a brand tulajdonosával beszélgettünk, aki több kulisszatitkot is elárult a nyitás kapcsán.
Sokáig hirdették eladásra az épületet, mi is beszámoltunk róla korábban. Hogyan sikerült egymásra találnotok és megegyezni?
Eredetileg két másik lehetséges helyszín merült fel. A Track Terrace és a Rio, mindkettő téli és nyári helyszínre alakítottuk volna àt. Egy ismerős ajánlására kerültünk végül a Népligetbe. Szerelem volt első látásra, hiszen ez egy klub amely teljesen ilyen célokra van kialakítva és ahol egyben megvan a téli és a nyári helyszín is, így működik a 12 hónap party.
Ez már a negyedik helyszín, ha jól számoljuk. Mennyire változtak meg a klubberek igényei? Mi az, ami 10 éve alap volt a klub kialakításakor és ma már nincs ilyen? És mi az, ami már elengedhetetlen egy klub nyitásakor, de 10 éve még senki nem gondolt volna rá.
Ami megváltozott és ennek mi nagyon örülünk, hogy lehet hosszú eventeket szervezni amit a Cinematinéval már hét éve csinálunk. Délután nyitunk és hajnalig tarthat a rendezvény. Sikerült átállni erre stílusra és első sorban már nem arra vágynak az emberek, hogy éjfélre érkezzenek. Mi ezt a szórakozást szeretjük jobban és szerencsére meg is tudtuk ezt honosítani itthon. Nagyon hiszek a nappali bulizásban és így a hétfő is sokkal jobban esik:) Nem csak azért mondjuk ezt, mert sikerült közben nekünk is megöregedni 🙂
Miben változtak a klubberek? Sokkal magasabbak az igények minden téren, ami nem baj, de olykor már túlzás…ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi igényeink mentek lejjebb a kiszolgálásban. Mikor mi ezt az egészet elkezdtük 2000-ben, akkor kitettünk egy mezőre öt hangfalat és odajöttek több százan, akik nem nyavalyogtak semmiért, jöttek és szórakoztak önfeledten. természetesen a hangfalak is bitangok voltak:) Annak idején hat magyar DJ-vel is tudtál teltházas bulit csinálni, ma egy Marco Carola-val is küzdened kell érte. Ez nem csak azért van, mert sokkal több a szervező, hanem mert mások az igények, olykor túlzottak is.. Régebben számos extra helyszínen csináltunk bulit. Aquaparkok, uszodák, kastélyok, erdők, tavak, hegyek, amelyekhez szeretnénk ismét visszatérni. Ma is vevők az emberek ezekre és egyre kevésbé akarnak klubokba járni de ne feledjük clubok nélkül nincs éjszakai élet.
Aminek nagyon örülök, hogy úgy tűnik, kezdünk visszakanyarodni a 2000-es évek első felének a buli hangulatához. Volt egy mélypont de a legutolsó Cinema Hall esetében éreztem újra, hogy nagy jó úton jár a közeg. Voltak évek, vagy talán egy évtized is amikor eléggé hangulattalan bulik is voltak de ennek szerencsére úgy tűnik vége. Az emberek sokkal jobban átérzik a zenét, a közönség jelentős része újra csak önfeledten bulizni akar.
Milyen konkrét külföldi klubok példái lebegtek a szemetek előtt a felújítás során? Jártatok esetleg külföldi tanulmányúton, már amennyire a mostani helyzet engedi?
Folyamatosan jártam az elmúlt években, és ami mindenképp inspiráló az a BPM fesztiválok. Nagyon jók a helyszínek és természetközeli a dekor. Klub szinten én „Amnéziás” vagyok de szerintem mégsem ez a legjobb hely Ibizán, engem főleg a Pacha inspirált. Ez a hely most ahhoz hasonló, tudsz barangolni jobbra-balra, fel tudsz sétálni a DJ pult mögé is. Majd meglátjátok belülről ti is. Ezen felül Mykonos-t említeném de az más pálya, vannak terveink, de az inkább ilyen beach klub szerű történet. Erről majd később mesélek.
Több helyen jártam például Berlinben is de igazán újat nem tudtak mutatni. Szerintem itthon mi abszolút jók vagyunk, Az itthoni emberek mentalitását, ingerszintjét kellene picit megváltoztatni berlinivé vagy londonivá, hogy még inkább elfogadóbbak legyenek.
Milyen változtatások lesznek az épületben a korábbi E-klub / Liget Club-ban megszokotthoz képest? Mi jelentette a legnagyobb kihívást az átköltözés és a felújítás után?
Május első felében tudtunk beköltözni, most pedig július eleje van. Hatvan napunk volt eljutni idáig. Közel 2000 munkaóra van benne ebben a helyben. Szinte mindent saját kútfőből, saját kézzel építettünk fel a saját brigádunkkal, csak minimális külsős segítségre volt szükségünk. Ha itt mindent külsősökkel kellett volna megcsinálni akkor még mindig rájuk várnánk, hiszen ismeritek a hazai építőipar helyzetét.
Azt hozzá kell azért tenni, hogy nagyon jó alapjai voltak a klubnak, az előző tulajok rengeteget költöttek mindenre is:) Nekünk a dizájnolás volt a feladatunk és az, hogy az újabb még szigorúbb jogszabályi követelményeknek meg tudjuk felelni. Hő- és füstelvezető rendszer kiépítése, automata ajtó-nyitók telepítése volt többek között a feladat ami nem kis munka egy ekkora épületnél.
Mekkora stábbal dolgoztok?
Nagyjából 40-60 fővel. Ebben mindenki benne van, a pultos, a portás, a jegyszedő és a pohárszedők egyaránt. Ezek a hétvégi számok a rendezvényeken, mi egy kis cég vagyunk, az ügyes-bajos dolgokat alapvetően négyen visszük, ettől is tudunk működni 20 éve.
Milyen koncepcióval vágtok neki a programokat illetően? Lesz változás a korábbiakhoz képest? Ha jól tudom, lesz kinti rész is. Csak pihenőként vagy nagyobb horderejű bulikat is szabadtérre visztek? Nyáron kint vagy bent lesz a buli?
Alapvetően ugye amit már említettem is, hogy egy téli-nyári helyet szeretnénk. Az udvarról még tárgyalunk a fővárosi önkormányzattal, ez hozzájuk, az ő hatáskörükbe tartozik. Itt lenne majd egy nagyjából 2500 fős nyári, nappali szabadtéri hely. Így működnénk nyàron májustól szeptember végéig a tíz órás zárásig kint, majd ezután bent mennének tovább a partik. Szeptembertől májusig pedig bent a clubban.
A Cinematinék esetében már bevált, délután 4 óra és hajnal 4 óra közti időintervallumot szeretnénk lefedni. A rendezvények nagyjából 3/4 részében ez a hosszú nyitvatartási idő lenne a terv. Egyelőre még buli nem lesz kint de megnyitjuk a kert egyes részeit,amelyek a clubhoz tartoznaka, ahol az ide látogatók a Népliget fái között tudnak a bulik közben kicsit hűsölni, pihenni.
Dátumokkal pedig nagyjából jövő év május közepéig meg is vagyunk. Izgalmas rendezvények jönnek 🙂
Comments are closed for this post.