A tárnoki katlan számos legendás elektronikus zenei megmozdulás helyszínéül szolgált az elmúlt évtizedekben. Szégyenszemre soha nem jártam itt korábban, de még az újkori időszámítás is kimaradt, hiszen ez már a harmadik alkalom, amikor megrendezték a Katlan Fesztivált!

Idén aztán semmi nem állhatott az utunkba, úgyhogy péntek este fél 10-kor már a vonaton ültünk. Körbenézve minden jel arra utalt, hogy az utastársak nagyrésze szintén csak Tárnokig váltotta meg a jegyét. 20 perc alatt meg is érkeztünk a célállomásra, ahol két lehetőség adódott. Taxi vagy pedig – a többiek elmondása szerint – egy újabb kb. 20 perces séta várt ránk. Mivel volt még egy bontatlan söröm, ezért a második opciót választottuk, gondoltam mire a bejárathoz érünk pont elfogy. Na hát a sör kb. a második saroknál elfogyott és nagyjából egy órás séta után érkeztünk meg a bejárathoz, de ez igazából egy cseppet sem zavart. Jó társaságban hamar eltelik az idő. A beléptetés egy pillanat alatt lezajlott, pedig a védettségit két alkalommal is leellenőrizték. Ezután bevásároltunk tokenekből, a pultokban csak azt fogadták el. Egy korsó sör 3, a víz pedig 2 tokenbe került, melynek ára 250 ft volt egységenként. Ideális megoldás, nem kell szarakodni az apróval, sokkal gyorsabban megy ilyenkor a kiszolgálás, mint hagyományos módszerekkel.

Három helyszínen szólt a zene. A Katlan bejárata előtt, a szabadtéri helyszínen a Rokoko csapata által hostolt színpadon mind a két nap microhouse szólt. Míg a másik két színpadot bent a Katlanban kellett keresni. Én teljesen oda voltam! Életem egyik legfantasztikusabb party helyszíneként írnám le. Félelmetes hangulata van a hatalmas oszlopcsarnokoknak bent a barlangban, ahol egyébként végig kellemes hőmérséklet, 16-18 fok fogadott. Azért egy vékonyabb felső nem ártott, de anélkül sem fáztam volna és a rövidnadrág sem tűnt kevésnek. A “nagyterem” nem sokkal a bejárat után jobbra, a “kisebbik” pedig egészen hátul helyezkedett el. Ezen a fesztiválon elsősorban a keményebb techno hangzás domimált, a headlinerek nagyrésze is az újhullámos előadókat képviselte. Ez alapján a nagyteremben lényegében nem találkoztam ismerőssel, a közönség is inkább a fiatalabb korosztályt képviselte.

Ezen a fesztiválon minden megdőlt, amit az elmúlt években – kiöregedő vén rókaként (ezt még leírni is rossz) – tapasztalni véltem, illetve gondoltam magamról. 30 felett azt vettem észre, hogy egyre kevésbé tudom tolerálni a kemény ütemeket, kedvenc helyszínem a szabadtér és a nappali bulikat preferálom. Na ebből most semmi nem volt igaz! Állandóan rohantam befele a sötét barlang legmélyére és szinte mindig a “hard” szekció irányába tartott az első utam, ahol általában sikerült is órákig leragadni.

Pedig nem volt rossz a kisterem, sőt! Papíron az volt az igazán nekem való. A péntek estét a “Technokunst” szervezte, Edit Select volt a headliner, Isu gondoskodott a fel-, Dork pedig a levezetésről. Az angol veterán 18 hónap után vállalt először nyilvános fellépést. Szerintem a többség nem talált ide, mert elég kevesen gyűltünk össze, néhány tucat embernél soha nem táncolt több. Bár kétségtelen, hogy pénteken csak itt találkoztam össze ismerősökkel 🙂 Az est hangulatát a Rick és Morty-s vizuál és egy vanília illatú füstbomba fokozta, amikor működésbe lendült, én azonnal a füst irányába eredtem. Imádom!

A “hard” teremben Fourk felvezetése után Man + Machine fellépése következett. Tökéletes volt, minden elemében! Kellően kemény, mégis változatos, mindenkit megmozgatott, az apró gesztusok a pult mögött pedig azonnal feltüzelték a közönségét. A végén pedig a “Chase the sun” feldolgozás felrakta az i-re a pontot. Következett Nico Moreno. Picit demotiváló volt számomra a rengeteg telefon látványa, ami a kezdést vette fel. Nekem a zenei vonal sem jött be. Nem úgy, mint Wndrlst, aki pedig szintén azokat a kemény ütemeket hozta el, amit annak idején Igor Do’Urden a régi Hyperek reggeli zárásakor. Na most ez ment egész éjjel! Legnagyobb örömömre. Az utána következő Tamas Szabo is csupa pozitív meglepetést tartogatott. Restellem bevallani, de korábban egyáltalán nem követtem a munkásságát, csak hallomásból ismertem a nevét. Öreg hiba! Ő is nagyot veretett, sok acid-del fűszerezve, mégis valahogy az intelligensebb fajtából. Nálam a hazaiak vitték a prímet ezen az estén ebben a teremben. Sajnos reggel fél 8 magasságában indulnunk kellett hazafelé, mert addig sikerült babysittert találnunk a kutyának. Visszafelé már taxiztunk, fejenként 500 ft-ból kijött a fuvar és esküszöm a kocsiból hosszabbnak tűnt az út, mint odafele gyalog 🙂

Szombat estére aztán kiderült, hogy egyedül kell bevállalnom a második napot. Szívem szerint azonnal indultam volna, de azért Tárnok mégsem itt van a sarkon, úgyhogy percenként változott a hozzáállásom a startot illetően. Végül este 11 magasságában aztán csak sikerült útitársakat találnom magamnak. Ők sem tervezték a dolgot, teljesen spontán indultunk neki főleg annak tudatában, hogy már legalább 5-6 éve nem találkoztunk és akkor is úgy köszöntünk egymásnak, hogy “de kurva rég láttuk egymást utoljára” 🙂 Köszi Tüsi! Mondjuk ahogy az lenni szokott a belépés után nettó három perccel már sikerült is elvesztenünk egymást. Féltem, hogy mi lesz velem egyedül, aztán a tegnapi naphoz hasonlóan most is beszippantott a sötét barlang sűrűje, és onnan már nem is igazán dugtam ki a fejemet zárásig. A nagyteremben ezúttal is két újhullámos headliner, Regal és Somewehen izzította a hangfalakat, néhány bpm-mel talán alacsonyabb szinten, mint előző nap, de veretésből ezúttal sem volt hiány.

A másik teremben ezúttal picit többen voltak, ott Jay Lumen és Gregor Tresher játékára voltam leginkább kíváncsi (utóbbi lejátszotta egy régi nagy kedvencemet, a Full range madness-t), de ezúttal is rendre a keményebb teremben kötöttem ki, Svetec és Aga2L szettjét már teljes mámorban verettem végig. Reggel visszanéztem a kisebb benti stage-re, ahol kedvenc (after) hazai DJ-m, Zvezda Beta zárta a napot. 1000 hála EZÉRT a zenéért a végén, nem gondoltam, hogy végre élőben is hallhatom, ha már otthon rongyosra lett hallgatva. Teljesen elvesztem az időben, mert mire kinéztem egyet levegőzni, már vége is lett a benti programoknak 🙂 Picit még élveztem a Rokoko színpadot és a napsütést, összefutottam régi pajtásokkal, úgyhogy egy pillanat alatt elérkezett a déli záróra. Azt hittem, hogy velem vannak komoly bajok, mert egy random arctól majdnem megkérdeztem, hogy mondták-e már neki, hogy full úgy néz ki mint Reinier Zonneveld. Hát mint ma kiderült, tényleg ő volt az! A holland DJ előző nap a Balatonon lépett fel és ha már a “közelben” járt beugrott egyet b2b-ezni Gregor Tresher invitálására. Ilyen ereje volt ennek a két napnak!

Azóta sem térek magamhoz. Megkockáztatom, hogy az év egyik, ha nem a legjobb eseménye volt ez a hétvége. Pedig az elmúlt hetekben nagyon elkaptuk a fonalat. De bármennyi év is eltelhet, rá kell jönnöm, hogy ez az én igazi zenei világom. Ami lehet, hogy szunnyadt pár évet, de most elemi erővel tört újra elő. A kérdés már csak az, hogy meddig fog kitartani a lendület. Remélem, hogy sokáig!

Képek: Dócs Benedek