A pandémia okozta korlátozások nem kedveznek a tömegrendezvénynek, annál jobban kedveznek viszont a pár száz fős, szabadtéri megmozdulásoknak. Legutóbbi beszámolónkban megírtuk, hogy milyen nehezen tudunk az Alkotótábor után visszarázódni a hétköznapokba. De nem is feltétlenül szerettünk volna visszarázódni, inkább lázasan kerestük a folytatás lehetőségét.

A Dunai Nyári Táborral már tavaly is szemeztünk, de végül a távolság (a helyszín Budapesttől mintegy 180 km-re található) meghiúsította a számításainkat. Most azonban kapóra jött, hogy a rendezvény ideje alatt Kecskeméten volt jelenésünk, ami nagyjából félúton található. Szereztünk sofőrt is (köszi Ignác!), úgyhogy semmi nem állhatott az utunkba. Eredetileg szombaton akartunk lemenni, de az időjárás előrejelzés aznapra sok csapadékot mondott, úgyhogy inkább a pénteki napot választottuk. Aznapra csak 2 mm esőt írtak, amire azt gondoltuk, hogy meg sem fogjuk érezni.

A karszalagok átvétele gördülékenyen ment, ráadásul sikerült rögtön egy ismerős kocsija mellé leparkolni. Kicsi a világ. Innen már tudtuk, hogy biztosan nem leszünk elveszve. A helyszín egyébként gyönyörű és van egyfajta különleges hangulata. Az M9 Szent László híd tövében található (Kalocsa és Szekszárd között félúton), ez a Duna egyik legszebb magyarországi szakasza. Sajnos ebből nem sokat tapasztaltunk meg, ugyanis a magas vízállás miatt elmosta a víz a strandot, úgyhogy az előre betervezett fürdésből nem lett semmi. És sajnos egyre csúnyább esőfelhők gyülekeztek a helyszínen található “Zarándokok szoborcsoport” egyenként 6 méter magas oszlopai felett.

Ez volt a fesztivál második napja, ekkor még csak egy fél tucatnyian lézengtek a tánctéren, viszont egyre többen gyülekeztek a raklapokból kialakított ülőhelyeken. A hang brutálisan jól szólt és mindenki nagyon kedves és jó fej volt! Sötétedésig leginkább régi és új ismerősökkel beszélgettünk, aztán az időjárás úgy gondolta, hogy ideje beindítani a bulit. Elkezdett esni az eső, úgyhogy rögtön mindenki a színpad elé húzott sátortető alá menekült. A feladatát tökéletesen ellátta, napsütés és eső ellen egyaránt megfelelő védelmet nyújtott. A buli pedig egy csapás alatt a tetőfokára hágott. Mindenki táncolt, aki nem akart elázni. És senki sem akart. Pillanatok alatt kellemesen megtelt a placc.


A kajáról food truck gondoskodott és természetesen italpult is rendelkezésre állt saját márkás Dunai Nyári Tábor-os repohárral. A színpad sarkában pedig négy db toi toi volt kiállítva. Ennyi! Más nem is kell. Tökéletes volt minden, minden szükséges rendelkezésre állt, ami bőven elegendőnek bizonyult a néhány száz fős közönség számára. Ez volt a negyedik Dunai Nyári Tábor. És bár nincs összehasonlítási alapunk, de az világosan kitűnik, hogy a szervezők szívüket-lelküket beleteszik a projektbe. Napközben ráadásul még különböző off programokat is szerveztek, mint például röplabdabajnokság, közös festés vagy jóga. Maga a kemping egyébként a híd alatt helyezkedett el, a színpad és a Duna között. Kiváló ötletnek bizonyult, hiszen így megfelelő védelmet nyújtott az időjárási elemek ellen.

Érdemes a line up-ról is szólni néhány szót. A fellépők között találhattuk a hazai underground techno / house szcéna néhány országosan elismert arcát és környékbeli, többnyire dél-magyarországi képviselőit. Pénteken elsősorban a microhouse dominált. Pult mögé állt a budapesti illegálbulikról jól ismert Raqpar, a pécsi illetőségű Andrash, aki nemrégiben a pécsi állatkert akváriumából adta elő különleges live műsorát. Bernáth Peti este 9 órás kezdését már bőven nevezhetjük főműsoridőnek, aki hamar meg is találta a kapcsolatot a közönséggel. A viszonylag sok fellépő miatt ez a tábor nem a maratoni szettekről szól, kivéve aznap. A pénteki nap headlinerei Martin M & Flixon az előzetes időrend szerint négy órát zenéltek. A Rokoko rezidensei pedig amúgy is hozzá vannak szokva a több órás szettekhez.

Nekünk azonban reggel jelenésünk volt, úgyhogy hajnali 3 magasságában elindultunk hazafelé. Sajnos egész éjjel folyamatosan szakadt, viszont a színpad elé kifeszített sátor alatt tényleg egy csepp eső sem ért minket. Nyilván csütörtökön és szombaton is tök jó idő volt 🙂 Hiányérzetem csak emiatt és az idő rövidsége miatt lehet. Amúgy tökéletes volt minden. Olyan, mint az Alkotótábor, csak kicsiben. És aki járt már az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezett másik fesztiválon, az tudja, hogy ez a legnagyobb dicséret. Megkaptuk a “nagytestvér” szellemiségét, még ha a fellépők szemmel láthatólag a saját útjukat járják és az elmondások szerint évről-évre magasabb a színvonal. Nagyon szerettem volna szombaton is visszamenni, de sajnos tömegközlekedéssel lehetetlen kihívás lett volna. Aki szereti az őszinte, sallangoktól mentes, egyszerű, de annál tökéletesebb dolgokat, annak jövőre itt a helye!

Balázsnak és Norbinak köszönet a képekért és a szervezésért!