Mint minden évben, idén is hosszas készület előzte meg az Alkotótábort. Hasonlóképpen kapkodunk a beszámoló megírásáért, mint a bérletekért és a szállásért. Már májusban szóltam, hogy idén végre én szeretném megírni. Szakmailag is figyeljük a tábort, viszont sosem tudunk teljesen „munkaként” tekinteni erre az eseményre. Előre is elnézést kérek a saját készítésű képek és videók hiányáért (Bak Sebestyénnek viszont hatalmas köszönet és pacsi, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a fényképeit), próbáltam megörökíteni a pillanatokat, de nem szerettem volna lemaradni semmiről sem. Voltak tervek és ötleteim arra vonatkozólag, hogy milyen anyagokat akarok felhasználni majd a beszámolóhoz és ehhez mit kell tenni. Szerettem volna felvenni a tapsvihart, amit a szettek végén kaptak a fellépők, de nem tudtam megtenni, hogy ne köszönjem meg nekik azt az érzést, ami mar úgy hiányzott. Ilyenkor fáj elővenni a telefont elkezdeni videózni. És a StreamOn-nak hála amúgy is sokkal jobb minőségben rögzítve lettek a szettek.

Annak aki lemaradt, szerettem volna megörökíteni az idén is pöpec fényfestést, ami minden éjjel más arcot adott a fáknak, a falaknak és az aszfaltnak. A megunhatatlan nógrádi panorámát, ami a nagyszínpad mögül köszön vissza ránk, legalább egy napfelkeltét, az állatokat, akik idén is nagyon jó fejek voltak. Élükön a tevével. Egyik reggel sikerült vagy 200 bárányt szemügyre vennünk és egészen közel kerülni hozzájuk. Vagyis csak a fiúknak. Ők bátrabbak voltak, ők a bárányok után mentek, én pedig tisztes távolból kértem, hogy jöjjenek már vissza. A lányok kevésbe vállalják a kockázatot, mint a fiúk és ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam péntek hajnalban. A négylábú kedvencek olyan sokan voltak idén, hogy napokig azon tűnődtem, hogy mi van, ha idén ők végzik el a biztonsági szolgálat munkáját. Security-ből ugyanis napokig egyet sem láttam. De nem is lett volna rájuk szükség.

Szerda este érkeztünk a táborba. Miután elfoglaltuk a faházunkat – a hagyományokhoz híven – elkezdtünk bográcsozni, ami kéz a kézben jár a korábbi Alkotók felidézésével: mik történtek még anno Keszthelyen, Gyenesdiáson. Kenesén és Szántódpusztan. A fiúk már rutinosabbak voltak, ők már sok tábort tudhatnak a hátuk mögött. Nekem Virágospuszta az első helyszínem és az idei volt a harmadik Alkotóm. Hallgatva a többiek sztorizgatását nem csak az első nap, hanem végig a tábor alatt arra gondoltam amikor körülnéztem, hogy sokunknak Virágospuszta lesz a régi Szántódpuszta vagy Kenese. Nekünk is lesz sok év tábor a hátunk mögött és évről-évre több emléket tudunk felidézni hajnalban a teraszon, a pléden fekve vagy a bogrács mellett. „Bezzeg régen” életérzésről viszont szó sem volt, ahogy ilyenkor az lenni szokott. Szép számmal vannak olyanok, akik a kezdetek óta részt vettek az összes táborban és egyöntetű véleményük szerint a mostani a legjobb helyszín.

Ahhoz, hogy ez a beszámoló elkészüljön még a tábor alatt is próbáltam jegyzetelni, hogy ki ne felejtsek egyetlen fontos momentumot sem. Az érzés ami körbevesz 5 nap alatt az mégis leírhatatlan. Amikor a közönség és a fellépő együtt lélegzik és érzik a zene erejét. Az Alkotótábor az a hely, ahol barmit megtehetsz ha azzal senkinek sem ártasz. Itt érezheted a teljes szabadságot akár fellépőként, akar bulizóként érkezel. A szakmabeliek egybeolvadnak a tánctéren a közönséggel és együtt lépkedve élvezzük a szetteket. Számtalan előadóval találkoztunk a fellépésük előtt és után is. De mindenki ugyanarról számolt be: nagyon izgul. Ne felejtsük el, hogy nagy számban vannak azok a zenészek, akik nem ma kezdtek ezt az ipart. Több év, vagy akár évtized van a hátuk mögött és ennek ellenére képesek úgy izgulni és annyit készülni, mintha ez lenne életük első fellépése. Ami érthető. Itt az Alkotótáborban mindenki szeretne megmutatni a legjobb tudását. Hatalmas munka és felkészülés előzi meg ezeket a szetteket. Mindenki a legjobb formáját szeretne hozni.

Imádtam azokat a pillanatokat amikor a fellépő remegő kézzel állt a pult mögé és kezdett játszani. A kezdeti sokk után felnézve viszont már csupa mosolygós arcot fedezhettek fel a közönség soraiban és ez a mosoly onnantól kezdve a fellépőre is ráragadt. Onnantól kezdve nem volt megállás. Fellépő és publikum együtt lélegzett. Kedvenc emlékeim is ezeket a pillanatokat idézik fel a szettek végéről. Amikor a fellépő is feloldódott a végére, elmúlt a remegés és együtt tapsolt és mosolygott a közönséggel. Hihetetlen energiák szabadultak fel akkor a tánctéren. De nem csak a fellépők készülnek ilyen lelkesen, az önkéntesek, a szervezők, vagy bárki aki egy picit is részese a tábornak a maximumot hozza ki magából és legjobb tudása szerint cselekszik.

Ismét Nógrád megyéből, épp Bankitóra sietve próbálom megírni ezt a beszámolót. Kár szépíteni, nagyon nehéz. A lelkünk egy darabja meg mindig Béren maradt, ahogy minden évben. Talán sohasem fog teljesen hazatérni, csak évről évre meglátogatjuk.

Ha jól számoltuk, nagyjából 57 fellépő színesítette idén a tábor két színpadának programját, ebből harminckettőt sikerült meghallgatnunk érdemben. A szállásunk a faházaknál volt, így egy idő után rájöttünk, hogy a kis színpadot nem csak szórakozásra tudjuk használni hanem remek lehetőség azon keresztül eljutni a szállásra vagy a szállásról a nagyszinpadhoz. És ha mar ott voltunk minden alkalommal maradtunk egy kicsit. A legnagyobb kihívást az időhurok okozta, amibe napról-napra belekeveredtünk. Volt, hogy más kezdési időpontokat olvashattunk a weben, mint a helyszínen és néha 1-1 rögtönzött b2b is felrúgta az előzetes elképzeléseinket, mint például Falcao & Reload esetében. Amit persze a legkevésbé sem bántuk, a fő szabály szerint mindig igyekeztük megélni a pillanatot. Ezért soha nem gondoltunk fájó szívvel arra, hogy esetlegesen lemaradtunk valakiről, hanem örültünk annak, amit épp megélünk.

Minden évben tudatosan készülök az alvásra, mindig próbálom a legtökéletesebb pillanatra időzíteni amikor nem maradok le semmiről. Szerda és csütörtök éjjel még simán abszolváltam is a terveket. Sőt csütörtök napközben még egy kisebb túra is belefért. miután kiporszívóztuk a szállást és bőségesen megreggeliztünk. A pénteki napra esőt ígértek, ezért arra számítottam, hogy egy kisebb pihi bele fog férni. Ám a nap mindig kisütött, amikor pihenni szerettem volna. Ilyenkor rohanás le a nagyszinpadhoz, amíg újra el nem kezdett esni. Tolnai szettje végére ismét kisütött a nap, így én is részese lehettem annak az örömzenélésnek ami több órán keresztül kitartott és a többiek elmondása szerint a zene és a csodálatos táj teljesen összeforrt egymással. Egyik produkciót követte a másik, mi pedig sodródunk az árral. A legnagyobb ováció Galactic Jackson szettje után érkezett, a közönség teljes extázisban tombolta végig azt az órát. De nem szeretnénk és nem is tudnánk kiemelni senkit ebből az 5 napból. Akiket hallottunk mind olyan munkát tettek le az asztalra, amiben nem volt hiba. Külön öröm volt sok trance-t is hallani, pl Galactic, Route8-ék vagy Pablo Bolivar esetében. Tolo szombat reggeli fellépéséért mindig nagyon hálásak vagyunk. Sokat elmond a szombat éjjeli – vasárnap hajnali nagyszínpados előadókról, hogy egy kis szünet beépítése komoly gondot okozott, mert semmiről sem akartunk lemaradni. Vasárnap reggel magunkhoz vettük a plédünket és letelepedtünk a nagyszínpad elé, ahol már a délutáni Bolivar felvezetőit hallgattuk. A román hangzásban az a jó, hogy a végtelenségig megmozgat, valamelyik porcikád biztos mozgásban van még akkor is amikor észre sem veszed. Bolivar szettjére teljesen megtelt a placc egy utolsó táncra. 4,5 órás szettje pillanatok alatt elrepült. Felfoghatatlan volt 5 nap után a csendet hallgatni. Elkezdtük bontani a tábort, leszerelni a kamerákat. Közben felszaladtam a házhoz és mire visszaértem lemaradtam a tortázásról. Pablo Bolivar ugyanis éppen aznap ünnepelte a szülinapját. A többiek beszámolója szerint életet mentett, igazi fesztiválkaja volt. Jobb híján maradt a smoothie a Tantrantra jóvoltából.

A zenei programok mellett a nyári egyetemről is érdemes beszélni. Nagyon jó és izgalmas programok voltak ott is. A mixersimogató volt a kedvenc személy szerint. Annyira jó volt hallgatni Isut, aki hatalmas lelkesedéssel beszelt az előtte heverő kincsekről az asztalon. De imádtuk a kerekasztal beszélgetést és a filmvetítést is. A meccsek kivetítésért pedig külön köszönet.

Mint minden évben az Alkotó egy fix pont a nyarunkban. Idén sem volt ez másképp és jövőre sem lesz az. Még csak a dátumot tudjuk, de csalódás biztos nem fog minket érni. Gyere 19. Alkotótábor, már nagyon várunk!