Duel, aki majd 30 éve a hazai elektronikus zene meghatározó szereplője, nemcsak a közelmúltban megjelent 8 trackes Caprice című ütős, ötletgazdag, előremutató album miatt fontos minden zenekedvelőnek, de azért is, mert a nagymúltú művész most klippel is előrukkolt. Nem is akárki gondozta a minimál remeket. 

Duel régi harcos, a ’90-es évek közepe óta tevékenykedik az underground elektronikus zenében, mint zenész, zenei producer, hangmérnök és DJ. Multifunkciós alkotó, multifunkciós stílushalmozó: ambient, downtempo, house, annak progressive, tech vagy deep verziója, neki mindegy, mindegyikben jót csinál. Barátjával, Candymannel a magyar acidhouse pionírjaiként részt vettek már az első itthoni nagy tánczenei rendezvényeken is, a Mayday-en meg a Rave Olimpián, az első sikert hozó trackjük, az Endless Ocean 1996-ban jelent.

Duel első felvételeit az Underground Records jelentette meg, aztán számos hazai és külföldi kiadványon szerepelt saját produkciókkal és remixekkel. Mindannyian emlékezünk legsikeresebb felvételére, a Soultrippin’-re, amit több mint 25 országban adtak ki lemezen és válogatásokon. Memóriánkba égtek Chriss Ronsonnal és a Badgirls-szel készített közös albumai is (Soundhead 2008 és 2010), de az is, ahogy Andras Baderrel viszi tovább a decks & fx esteket, dj-zik és különleges felvételeket jelentet meg. 2017-ben a ColorStar remixalbum mix- és masteringmunkálatait is elvégezte és több remixet is készített a zenekarnak (ColorStar: In Da Mix, 2017).

El is érkeztünk 2017-be, ebben az évben kezdett el dolgozni Caprice című ambient anyagán. Az album nem is sikerült akárhogy. Ízig-vérig az utóbbi évek gondos és érzékeny munkáinak gyümölcse, az ambient, a downtempo és a lírikus house elemeiből varázsolta össze a szerző. A kétszer is (2008-ban és 2010-ben) a magyar „Az év legjobb elektronikus lemeze” díjjal elismert Duel Caprice – magyarán Szeszély vagy Hóbort – címre keresztelt lemezét a Mana Mana Records, a magyar chill és downtempo első számú kiadója jelentette meg. A Caprice-on olyan nevek szerepelnek alkotótársként, mint Keleti András a Colorstarból és Andras Bader a CultUs Music produkcióból. Keleti klipet is rendezett barátjának, amit a primate.hu mutat most be.

Mit kell tudni az albumról? Egyszerű a válasz. Mindent megtudhatunk ugyanis már az első számból. Mert a háromnegyedórás lemez leghosszabb száma, a nyitó Caprice tökéletes bevezetés egy príma álomutazáshoz. Szinte a bőrödön érzed a tengerpart-hangulatot, a lábhoz simuló sós vizet és az ujjak között morzsolható homokot is. A költői húrokat pengető Duel szerint ez “éppúgy lehet Bretagne, mint egy magányos és kristálytiszta dél-afrikai sziget. Elvisz, már nem vagyunk itt…  Hunyt szemekkel akár az űrbe is emelkedünk, és bár ugye fizikailag nem lehetséges, de mégis a mélységes nyugalom tölt el bennünket.” Mondom, Duelben és a Caprice-ban pont az a jó, hogy rád bízza a saját palackod – a szíved – megnyitását, mindegy hol vagy, mert a tengerpart lehet erdő is. Az album összes dalán átvonul és elkísér ez a lebegés, szinte alig észrevehető vokálokkal és énekhangokkal kombinált szintetizátor-folyamok és zengő gitárdallamok. Nincs dob, mert fölösleges. Az ember megbékélt szíve hálálkodik a békéért. Ritka kincs. Mintha teli töltőre tennénk magunkat – hogy utána átadjuk magunkat az életnek. A finom jelzések, az áramló hangzatok után a hallgató sem mondhat mást: You Heal Me Like Nobody: úgy gyógyítasz, ahogy senki más.

 

Infók és hallgatni valók: 

www.duel.hu
www.manamana.hu
https://soundcloud.com/duelmusic
https://soundcloud.com/duel_cultusmusic