A rendőrök nem tudnak táncolni! Beszámoló – Cops Can't Dance

Nemrégiben az Identität csapatával közrefogva kezdtem el bejárni az atmoszféra fogalmát, itt meg is tudod nézni. Ugyan nem gondolom, hogy valaha is eljutnék egy olyan definícióhoz, ahol az végre nyugalomban megállapodna, ennek ellenére miért ne lehetne említésre érdemes, ami nem kecsegtet egy előrelátható, konkrét eredménnyel? Mivel a legutóbb a helyszín adta lehetőségek kiaknázása került középpontba, ezért a COPS CAN’T DANCE első eventjén és általuk inspirálva új, másfajta szempont szerint gondolkodtam tovább.

Mindenekelőtt ejtsünk pár szót a fent említett eseményről és azokról, akik mögötte állnak. A COPS CAN’T DANCE formátum június közepén debütált a Telek szabadtéri kerthelyiségében, nem is akárhogyan – kifejezetten üdítő tematikával. Ahmad Samer Badaro, Nagy Andor, Nagy Zsombor és Abhishek Sehgal feltett szándéka pontosan az volt, hogy kicsomagolják, újragondolják és felrázzák a szokványos elvárásokat – és valljuk be őszintén: az újabb csoportosulásoktól (teljesen jogosan) újító ötleteket is várunk el, amelyekkel (megítélésem szerint) a srácok csurig pakolták azt a bizonyos asztalt.

Hogy mit tettek le rá? Egy fúziót, jobban mondva emulziót, ugyanis kerestek egy összetartó erőt, hogy két különálló elemet oldjanak fel egymásban: a hip-hopot és az elektronikus zenét az utcaművészet segítségével.

(A magyar Büntető Törvénykönyv szerint falfirka, de ezt persze ők sem gondolták komolyan, híresen jó a humoruk.)

Ahmad a vizuális kontentért, Andor a line-upok összeállításáért, Zsombor az elmúlt esemény graffiti és hip-hop tematikájának menedzseléséért, Abhi pedig a logisztikáért és a helyszínért felel,

HA szeretnénk ennyire kategorikusan szétszálazni, de nem kifejezetten tanácsos, ugyanis az összeforrottság ugyanúgy jellemző a csapatmunkájukra is, mint az általuk biztosított program kínálatára.

A közös teherviselés a programszervezés folyamatai alatt nemcsak a kölcsönös hozzáértés, hanem az egyéni elfoglaltságok okán is szükséges, külön-külön tevékenyen űzik az önálló projektjeiket. Zeneileg mindahányan határozott és egyedi ízléssel és érdeklődéssel rendelkeznek, ezen irányok közös metszetében kényelmesen megférnek egymással lokális és nemzetközi bookingok, mint például a berlini/brazil kötődésű Alys és (sejtésem szerint bővebb bemutatást nem igénylő) Bankos. A két előadó nyilván különböző, mindennek ellenére egy-egy szubkultúrához tartoznak, és ez lényeges hasonlóság. Fakultatív foglalkozásként egy brutálisan édes tacskó invitált boldog-boldogtalant a képen látható kislabdájával játékra, sűrű turnusokban. (Többen Bobafettet kerestük a szemünkkel a kotró láttán, és tényleg, akár ő is ott lehetett volna…)

Itt végre vissza is kanyarodhatunk a beszámoló elején felhozott új szempontra, ami nevezetesen a közönségre irányult ezúttal. A Telek a járvány okozta, szórakoztatóipart érintő hátrányok miatt a tavalyi évben a kívántnál kevesebbszer tudta megnyitni kapuit, tehát nem véletlenül robbantak be a színek a COPS CAN’T DANCE első eseményén, ugyanis a srácok egy érdekes felfedezést tettek:

a fiatalabb generáció graffitisei már nem egyértelműen a rap műfaj felől közelítenek, mint korábban,

mikor is ez a konnotáció még stabilabban fennállt. Tehát vizuális alkotók bevonása egyszerre gazdagítja a Telek látványvilágát és jelzi egy zsáner-orientációkat érintő változás figyelemre méltó jelenlétét. A megtáncolhatatlan rendőrök kizárásával még egyelőre nem tudtunk meg sokat arról, hogy kiket látnak szívesen mondjuk a következő eseményükön… (Amivel várhatóan augusztus végén/szeptember elején második alkalommal is megpróbálnak szabadtéren lenyűgözni minket a fiúk, de számottevő teendőik egyelőre nem engednek láttatni ennél konkrétabb részleteket.) Óvatosan fogalmaztak, ötleteik egyelőre sok kis csomagban várják a megvalósítást, nem sietnek sehová.

Az előzetesen támasztott elvárásokat és az utólagos következtetéseket levonva-összegyúrva kijelenthető, hogy munkájukkal igenis sikerült mindenkit meglepniük, még saját magukat is: Andor, révén az elektronikus szcénában tevékenyebb, (hamarosan új EP-vel jelentkezik!), arra számított, hogy az esti programok jobban vonzzák majd a közönséget; ezzel szemben Zsombi, aki tetóválóként megint egy másik szubkultúrában mozog, kíváncsian figyelte a hip-hop vonzáskörzetéből érkezettek nyitottságát az electro felé, végül mégis folyamatos fluiditásban és egyenlő arányban vettek részt a látogatók az egész délutánt, estét és reggelt lefedő programokon. A zsánerek összeboronálásához egy szimbolikus láncszemet választottak: Zsolaa, aki előbb rapperként lépett fel, majd maradt fent a színpadon egy ropogós electro szett erejéig. Mindent megmutatott – és mindent vitt!

Let’s have a nice, chill day!

– szlogennek akár ezt a biztató felajánlást is megjelölhetnénk, hiszen kifejezetten közösségépítő légkör teremtődött meg. Az éjszaka legtalálóbb megjegyzését egy összeszokott szerelmespártól hallottam. Személyes meglátásuk, hogy a mai, budapesti techno- vagy általában az elektronikus zenei események célcsoportja már inkább a frissen megérett, fiatal felnőttekre korlátozódik: az új generációs igényeikre és ízlésükre, esetleg tempót érintő elvárásaikra, miközben a ghettóval titokban összekacsintgató oldschool hip-hopos arcok régóta várják, hogy végre rájuk is gondoljon valaki!

@Angyal Dea