Október végén nyitott a „TechnoCool – Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében” című kiállítás. Több, mint félszáz művész mintegy 150 alkotásán keresztül, a különböző médiumok – festészet, objekt, fotó, print, videó és a számítógép-alapú művészet – alakulását mutatja be az 1989 és 2001 közötti időszakra összpontosítva.
Ez a kiállítás nem elsősorban a technoról szól, hanem a rendszerváltást követő szabadság élményére koncentrál. Megnyíltak a határok, megjelent az Internet és az elektronikus zenei partik. A Nemzeti Galéria alsó szintjén helyet kapó kiállítás műtárgyai az akkor felélénkülő piacgazdaság, a személyi számítógépek, valamint az újszerű pop- és DJ-kultúra inspiráló hatását hangsúlyozza. Az Internet, és vele együtt a képszerkesztő szoftverek megjelenése forradalmi változásokat hozott a vizualitáshoz való viszonyban, a kiállítás ezért az új hatásokra legfogékonyabb, akkor induló, vagy kiteljesedő generációra helyezi a hangsúlyt. A kiállítás minden érzékszervünkre hat, így a kor képzőművészetéhez illeszkedve a kilencvenes éveket meghatározó alapvető fontosságú elektronikus zenei, így Brian Eno, Laurent Garnier, Jeff Mills és az Underground Resistance alkotásaiba is bele tudunk hallgatni, teljesen átszellemülve az adott korszellemnek. De ugyanígy megtalálhatók régi flyerek (pl. Frankhegy), valamint a Gépszava példányai is.
A kilencvenes évek művészete olyan fordulópontot hozott, ami a mai napig kihat nemcsak a vizuális kultúrára, de a designra és a zenére is.
A kiállítás több szekcióra bontható. A szöveg / jel / jelentés kapcsolatrendszerét bemutató rész a kép és a szöveg viszonyát emeli ki. Ehhez kellő inspirációt adott a kilencvenes években a közterületeken elszaporodó feliratok és reklámszlogenek, átjárást biztosítva a műfajok között. Az utcai reklámfelületeken megjelenhettek olyan filozófikus megjegyzések is, amelyek összezavarhatták a kor járókelőit. Ez a felirat például 1993. november 3-30. között naponta 17.15-kor jelent meg a Blaha Lujza téri Hírlapkiadó Székházon (ma ennek a helyén áll az Emporium Plaza):
A kiállítás egy újabb szekciója pedig az ökofuturizmus témája köré csoportosul. Az itt látható művek különböző ökológiai kérdések felmutatása mentén reflektálnak az ember által alakított környezet problémájára.
A kilencvenes években mind a társadalom, mind az akkor induló művészgeneráció egyes köreiben felmerült az erősen kétpólusú és a múlt elvárásrendszerét magában hordozó társadalmi nemi szerepkörök lazításának igénye.
A kiállítás megtekintésére mindenki szánjon rá legalább 2 órát! Ha a zenéket is végig akarjátok hallgatni, akkor ennek a kétszeresét! Jártam már párszor a Nemzeti Galériában, laikusként figyelve a képeket, próbáltam észrevenni, hogy mit is akart üzenni az alkotó. Általában nem sikerült. Néztem, de nem láttam. Most viszont nem mentem tovább addig, amíg át nem jött az üzenet. Ha kellett, újra elolvastam a kísérő szöveget. A legtöbb látogató kb. fél óra alatt ledarálta az egészet. Aminek viszont semmi értelme. Szánjatok rá kellő időt, megéri!
A múzeum shopban megvásárolható egy 300 oldalas album, ahol egyenként át lehet tekinteni az összes kiállított alkotást, ráadásul a 90-es évek underground zenei közösségének prominens személyeivel (mint például DJ Palotai, Dork és Kömlődi Ferenc) is készült interjú, na és persze az alkotókkal is. Petrányi Zsoltnak, a TechnoCool kurátorának pedig igazán hálásak lehetünk, amiért megálmodta és összehozta ezt a kiállítást!
Mi volt számomra a kiállítás legnagyobb tanulsága? Megértettem, miért csapott arcon teljes erővel a techno, amikor a 90-es évek végén először szembejött velem. Akkor még csak önmagában a zenét vettem számításba, de ma már tudom, hogy ez egy bizonyos nagy egésznek csupán az egyik eszköze. Minden összefügg mindennel. Az utolsó kocka is a helyére került a kirakósban. Nem létezhetnek ellentmondások.
Képek: Szántó András, Gombás Péter
Comments are closed for this post.