Egy most megjelent könyv részletesen feldolgozza Richard D. James teljes eddigi diszkográfiáját, mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttük a kedvenceinket az Aphex Twin zenéjét feldolgozó próbálkozásokból.

Richard D. James vitathatatlanul a modern elektronikus zene egyik legnagyobb és legjelentősebb alakja, élő legenda, ikonikus és kvázi-mitikus figura, akit előszeretettel hasonlítanak Mozarthoz. Munkássága, zenei világa – akárcsak a klasszikus zene halhatatlan géniuszáé – egymagában álló és a szó minden értelmében megközelíthetetlen; felérni hozzá nemcsak lehetetlen, de értelmetlen és felesleges vállalkozás is. Nem csoda, hogy viszonylag kevés feldolgozás készül a zenéjéből – mert hát minek -, és ezek többsége leginkább áhítatos rajongói tisztelgés (lásd a Reddit Aphex Twin-közösségének tribute lemezeit), esetleg – RDJ szellemiségéhez hűen – poénra vett geg; ha nem is mind öncélú, de – ritka kivételtől eltekintve – mindig egyfajta kunszt, amivel a készítője azt üzeni: ezt is meg tudom csinálni. Ebben persze nincs semmi rossz. és a feldolgozások között is vannak jók, sőt, egészen ihletettek – ezekből válogattunk alább.

Aphex Twin – Icct Hedral (Philip Glass Orchestration) (1995)

Aphex Twin zenéjének kezdettől megvolt a sajátos avantgárd/kortárs/modern klasszikus vetülete, mely nyomokban már a két Seelected Ambient Works lemezen is kimutatható, de az kifejezetten váratlan és meghökkentő fordulatnak hatott, amikor a ’95-ös  …I Care Because You Do album egyik tételét a repetitív zene amerikai óriása, Philip Glass hangszerelte át. A zeneszerző-zongorista az együttműködésről azt mondta, azért izgatta a lehetőség, mert tetszett neki RDJ zenéje, de nem értette, miért. A kollaboráció gyakorlatilag beemelte Aphex Twint a kortárs komolyzene zárt világába, egyúttal rögtön magasra rakta a lécet az őt interpretálni kívánók előtt.

Davros – Cum To Daddy (1998)

Az 1997-ben megjelent Come To Daddy RDJ legsúlyosabb és – részben ezért – egyik legemlékezetesebb pillanata, a „dal” szörnyű hangsüvölvénye a mai napig rezonál az extrém zenék táboraiban, nem véletlen, hogy brutál metál és hardcore elektronika feldolgozás is bőven akad belőle. A Dillinger Escape Plan Mike Patton közreműködésével felvett verziója már szerepelt egy összeállításunkban, úgyhogy most a másik oldalról választottunk; Marty Frank (Abelcain) breakcore/noisecore megmenését Doormouse Addict labelének legelső white label kiadványáról.

Jöhetnek még apucihoz? Akkor tessék: elektronikus oldalról Richard Devine eredetitől jócskán elrugaszkodott verziója a Warp 10 éves ünnepi remixválogatásáról; a Black Lung (David Thrussell ausztrál industrial/elektronika producer) eredetihez hű változata az Irak háború utáni életéről készült Fire This Time albumról, esetleg a texasi birthCenter egy saját aliasának torz ipari csörömpölése; a gitáros megközelítések közül pedig a parádés nevű KFC Murder Chicks jungle-metál csapatása az Electropunkz 2023 válogatásól, az angol Boycott The Baptist crustpunk/grindcore darálása, vagy a Trieblaut drezdai avantgárd noiserock duó egészen merengős újraértelmezése. Persze a Come To Daddy eleve annyira túl van tolva, hogy az tulajdonképpen vicces is, így simán el lehet vinni poénba, lásd ezt a francia zenebohóckodást. 

V/Vm – Hoegaarden Slop Itch (2001)

Apropó, zenei vicc. A V/Vm név mögött (egyáltalán nem) megbújó angol Leyland James Kirby a 90-es évek kezdete óta gyalázza a popzene/popkultúra szereplőit valahol a zajzene és a plunderphonics, avagy a gyilkos paródia és a kíméletlen kritika határán, leginkább áldozatai dalainak széttrancsírozásával-eldeformálásával. Valamiért Aphex Twin különösen beakadt nála, mert 2001-2002-ben két minialbumnyi hentesfeldolgozást is készített az általa csak Rickynek csúfolt RDJ zenéiből. A HelpAphexTwin „segélylemezek” nemcsak a zenéből űznek gúnyt (néhány Aphex Twint imitáló és kifigurázó saját szerzeményt becsempészve a mészárosmunkák közé), de a jellegzetes számcímekből is – így lett például a ’96-os Richard D. James Albumon szereplő Logan Rock Witch-ből Hoegaarden Slop Itch. Ha RDJ gonosz vigyort vág a nevét viselő lemeze borítóján, akkor V/Vm tréfája egyenesen sátáni kacajjal ér fel, de nem lett belőle sértődés – ami fura is lett volna, hisz maga az érintett is imád trollkodni.

Kevésbé maliciózus, ám annál szórakoztatóbb zenei vicc az Ergo Phizmiz And His Orchestra Plays Aphex Twin lemez, egy angol hangművész egyszemélyes projektje 2004-ből, rengeteg hagyományos hangszerrel, folkos, countrys, vagy éppen a mutatványos cirkuszok világát stílben.

The Bad Plus – Flim (2003)

A Come To Daddy EP-n a fő szám ideglelését ellensúlyozó tétel, a gyermekien szép dallamra épülő Flim egyik – ha nem az – első ismert átdolgozása, a világszerte népszerű New York-i kortársdzsessz-kvartett bemutatkozó lemezéről. 

És ha a dallamot nem akarod elengedni, hallgasd még meg az angol Lucide (az experimentális elektronikában utazó Jude Frankum) hiphop-ütemre simított  downtempózását vagy egy harcos antikapitalista francia queer zenész lo-fi gitározását a témára.

Run Jeremy – Run Jeremy’s Window Licker (2004) 

A Come To Daddy is odab_szott, de a következő kislemez olyan erővel csapódott be váratlanul, mint felejthetetlen klipje elején a 38 ajtónyi (igen, megszámoltuk) limuzin – az 1999 márciusában kijött Windowlicker Aphex Twin legismertebb, leginkább ikonikus és legkönnyebben fogyasztható száma, tulajdonképpen a legnagyobb slágere. A hagyományosabb ritmikához szokott dj-k is szívesen játszották volna, nekik segített ez a nem hivatalos breaks/house re-edit, amit nem más, mint a dán Trentemøller követett el.

Ha felnyalnál még pár remixet, akkor ajánljuk Flying Lotus beat-buherálását 2009-ből vagy a PC Music kiadót vezérlő A.G. Cook hyperpoposítását 2017-ből. Az eredetihez képest legradikálisabb újraértelmezés azonban a francia Maxence Cyriné, aki modern klasszikus zongoradarabot formált az eredetiből az F-Communicationsnél megjelent, tánczenei klasszikusokat feldolgozó 2005-ös albumán – melyen egy másik Aphex Twin-szerzemémy, a Selected Amnient Works II 8.tételének átirata is helyet kapott.

Wisp  – Z Twig (6040 Mix) (2004)

Ha már a SAWII előkerült: RDJ első Warp kiadós albuma és második – zeneileg szigorúan véve az első – ambient gyűjteménye a megjelenése idején, 1994-ben azzal keltett feltűnést, hogy – egy kivétellel – a számokhoz nem volt cím, helyettük fotók társultak az egyes kompozíciókhoz. A rajongók jobb híján így számozással különböztették meg a tételeket, mígnem egy Greg Eden nevű fickó elnevezte a szerzeményeket a megfelelő képek alapján, és ez a tracklist aztán annyira elterjedt, hogy gyakorlatilag kanonizálódott (még az 1999-es hivatalos japán kiadás is átvette). A puristák persze maradtak a számozásnál, ami az új rajongókat/mezei zenehallgatókat könnyen összezavarhatja, főleg mivel a CD-kiadásokon eggyel (és van, amelyiken kettővel) kevesebb Untitled szerepel. Az amerikai IDM producer Reid W. Dunn a fantáziacímeket használta a Wisp monikerével jegyzett Selected Ambient Works 2: Reworked EP-jén, erről a Z Twig egy viszonylag ritkán elővett darab, ami hivatalosan a 17-iknek felel meg. A kiadvány mindenesetre jó névjegynek bizonyult, mert később két albuma is megjelent RDJ kiadójánál, a Rephlexnél.

Public Animal – On & On With Richard (2005)

A Selected Ambient Works 85-92 áttörése után a Warphoz szerződött RDJ az On EP-vel nyitott a kiadónál ’93 novemberében. A melankolikus dallamra épülő, elvágyódó hangulatú címadó szám kisebb sláger lett (bejutott a brit top40-be), az MTV is sűrűn játszotta a klipjét, amit nem mellesleg Jarvis Cocker, a Pulp zenekar frontembere rendezett. Több mint húsz évvel később a litván Jevgenij Semaško csinált belőle egy speedcore remixet; hogy miért, jó kérdés, de végül is felesleges, mert a végeredmény pont a dallam és a ritmus összeférhetetlensége miatt működik.

Alarm Will Sound – Cock/Ver 10 (2005)

A 2001 októberében megjelent Drukqs RDJ két ellentétes oldalát mutatja; az elképesztően komplex ritmikájú és nyaktörő tempójú, aciddel nyakon öntött drill’n’bass (vagy saját stílusmegjelöléssel: braindance) agycsavarások és a visszafogott, nyugalmat árasztó, preparált zongorára írt kortárs darabok váltakoznak a dupla albumon. Nem csoda, hogy a lemez fogadtatása ugyanígy megoszlott pozitív és negatív között: a keményvonalas elektronikuszene-kedvelők nem értették a „klimpírozást”, a klasszikus zenei tábor felé ugyanakkor kitárta az ajtót – az elismerés egyértelmű jeleként a kompozíciói több kortárs/modern klasszikus együttes repertoárjába beszivárogtak. Sőt, az 1996-ban New York államban alakult húsztagú Alarm Will Sound az első albumát kizárólag Aphex Twinnek szentelte, zömében természetesen a Drukqs tételeinek átirataival. Persze a zongorás darabok nem jelentettek volna túl nagy kihívást, az igazi truváj a drill’n’bass-tételek átültetése volt – és a végeredmény mesteri. Az idősebb koncertlátogatók mondjuk lehet, hogy a Cock/Ver 10 előadása közben a szívroham szélére kerültek az ütősöktől.

London Sinfonietta – Polygon Window (2006)

Amikor a komolyzene nyúl az elektronikus zenéhez – vagy éppen más „könnyű” műfajokhoz – abban azért mindig benne van a naprakészség vagy a kúlság bizonygatásának gyanúja. Ez egy eleve fiatal és fiatalokból álló együttesnél, mint az Alarm Will Sound kevésbé merül fel, mint egy olyan patinás múltú kamarazenekarnál, mint az 1968 óta működő London Sinfonietta, amely 2006-ban a Warp előadóit és 20. század legnagyobb zeneszerzőit hozta össze egy lemezre. A 2003-2005 közötti koncertfelvételekből összeállított Warp Works & Twentieth Century Masters című albumon így került egy lapra Steve Reich, John Cage, Karheinz Stockhausen, Edgar Varése és Ligeti György Suarepusherrel és Aphex Twinnel, ami utóbbiakat mintegy legitimálta jelentős kortárszenei komponistaként. Az más kérdés, hogy ők mennyire érezték magukénak ezt a titulust, de jelzésértékű, hogy RDJ a Drukqs után legközelebb a 2015-ben kiadott Computer Controlled Acoustic Instruments Pt2 anyagával merészkedett a kortárs zene területére. Minden prekoncepciót és marketingszagot elhessegetve, a London Sinfonietta lemeze ugyancsak mesteri húzás, amely egy fokkal régiesebb, hagyományosabb felfogással közelít a modern elektronikához, de  éppen ettől lesz izgalmas: Aphex Twin itt jut a legközelebb ahhoz, hogy autentikus kortárs klasszikus zenének hangozzon, a London Sinfonietta pedig a ’93-as Polygon Window interpretációjával jutott legközelebb a technóhoz. (Na jó, később Matthew Herbert is dolgozott velük.)

Aphex Twin – Analogue Bubblebath (Dumb Dan Edit) (2008)

És most valami egészen más: a legelső, ’91-es Aphex Twin-megjelenés progresszív trance újragondolása a svéd Daniel Lindebergtől. Így lett a lágyabb breakbeat technós eredetiből jó arányérzékkel belőtt big room banger, avagy Aphex Twin a tömegeknek.

Locust Toybox – Goon Gumpas (2008)

A leedsi experimentális elektronika producer David Firth már a discogsos profilképével egyértelműen kimutatja Aphex Twin-rajongását, Locust Toybox aliasával pedig remixelte is zenei bálványát. A Richard D. James Albumon szereplő Goon Gumpas meglepő választás, ugyanakkor a sosemvolt régi gyermekműsor főcímzenéjének beillő, dobalap nélküli szösszenet tág teret kínál a feldolgozásra, emberünk pedig breakbeat hardcore-t csinált belőle, mint ahogy a 90-es évek elején Angliában ez nagy divat volt, lásd a toytown techno mikrozsánert.

Adem – To Cure a Weakling Child – Girl/Boy Song (2008)

A Richard D. James Album a legszemélyesebb, önéletrajzi ihletésű Aphex Twin-album, melyet áthat a gyerekkor felidézésének/újraélésének vágya. Ezt legdirektebben a To Cure a Weakling Child és Girl/Boy Song közvetíti; talán nem véletlen, hogy az egyébként játékhangszereket is használó Adem Ilhan egybegyúrta a két számot egyszemélyes indie folk projektjének harmadik albumán, saját szöveget hozzáadva az akusztikus mashuphoz.

Vektordrum – Rhubarb Pyramid (2009)

A SAWII 3. tétele, avagy a Rhubarb RDJ egyik legtöbbet feldolgozott zenéje, de még Burial is hangmintázta. A többség megtartja az eredeti nyugalmat árasztó atmoszféráját, a glitch/IDM producer Ramoma Xavier Langley viszont kifejezetten nyugtalanítóvá varázsolta.

De hogy mutassunk egy nem elektronikus zenei feldolgozást is: a Tjaktjadálvve egyszemélyes svéd atmoszférikus black metal formáció 2022-ben shoegaze-es hömpölygést hozott ki az eredetiből 

Bell Orchestre – Bucephalus Bouncing Ball (2009)

A Come To Daddy EP-ről a címadó szám után a Flim a rajongói favorit, az Arcade Fire-tag kanadai multiinstrumentalisa Richard Reed Parry viszont a ritkán előkerülő Bucephalus Bouncing Ballt vette elő saját zenekara, az indie-folkot, kamarazenét és posztrockot ötvöző Bell Orchestre második hivatalos kiadású albumán – és milyen jól tette!

Leila Arab – Vordhosbn (2009)

A Warp fennállásának 20. évét ünneplő válogatáskiadványok egyikén a kiadó előadói egymást dolgozták fel. Az iráni születésű dj-producer Leila Arab a Drukqs album egyik tételéből készített egy átfordítást, azaz a drill’n’basses eredetit szóló zongorára hangszerelte át. A válogatás egyébként szintén Aphex Twinnel indul, sőt, rögtön két dallal, a To Cure A Weakling Child és az eredetileg a Girl/Boy EP-re felkerült és RDJ által énekelt, viccesen infantilis szövegű Milk Man mashupját a Born Ruffians kanadai indierock zenekar prog rock paródiának is tökéletes előadásában. Érdekes módon maga RDJ nem vett részt a projektben, így nem tudtuk meg, kit tartott volna feldolgozásra érdemesnek a Warp első 20 évéből, ha volt ilyen egyáltalán.

Black Coffee & Cherry Pie – April 14th (2010)

Ezzel megérkeztünk az Aphex Twin-feldolgozások alfájához és omegájához, vagy úgy is mondhatnánk, kiinduló pontjához, hiszen a Drukqs Avril 14th című szomorkás zongorás tétele minden bizonnyal RDJ legismertebb műve (ebben a Marie Antionette című film és Kanye West enyves keze is közrejátszott). Az Erik Satie-ra hajazó darab dallama egyszerű ugyan, de eljátszani már annál nehezebb, feltéve, ha nem MIDI-vezérelt, hanem szimpla zongorával, a két kezével próbálja valaki – és próbálják is kismillióan, elég rákeresni a YouTube-on. De az amatőr zongorás előadásokat leszámítva is annyi feldolgozása létezik, hogy csak ezekből lehetne egy külön cikk. Ettől azért eltekintünk, úgyhogy itt most csak néhány kedvencünket szedtük össze; azokat, amik szerintünk hozzáadtak/kihoztak belőle valami pluszt az azonnal tapadó dallamon túl. Ilyen a Black Coffee & Cherry Pie mögött álló francia szobazenész csilingelő posztrock verziója – amit csak az időbeli elsősége miatt emeltünk ki -;  az ugyancsak francia zongoraművész, Vanessa Wagner és a mexikói minimalista Murcof kollaborációja kettejük 2016-os közös albumáról; az ír-német hegedűművész Daniel Hope

romantikus zenéhez illően a szív húrjain játszó klasszicizálása 2017-ből; az amerikai Jon Stickley Trio bluegrass-pilinckázása ugyanabból az évből, vagy a japán breakcore/noise/kísérleti elektronikus zenész 2hushit 2020-as dekonstrukciója. Egy ilyen ártatlanul szép zene persze magas labda a viccelődéshez; egy izlandi mashup/plunderphobics zenész jól le is csapta, furulyával.

KiNK – Soda Caustic (2010)

Az elektronikus tánczene bolgár fenegyereke 2010-ben tisztelgett egyik nagy példaképe előtt az Aphex KiNK EP-vel, melyen a trekkek többsége inkább megidézi Aphex Twint, a nyitó Soda Caustic viszont RDJ Caustic Window monikerének első, ’92-es EP-jének címadó számát, a Joyrex J4-t viszi el basszusnehéz acid technóba. 

The Kandinsky Effect – Girl/Boy Song (2010)

Többször előkerült már a Girl/Boy Song, úgyhogy kapjon egy önálló bekezdést is, a The Kandinsky Effect amerikai avantgárd dzsesszrock-trió jóvoltából. A dobost tessék figyelni!

CCM Steel Drum Band- Alberto Balsalm (2010)

Alberto Balsalm, helyesebben Balsam egy spanyol használtautó-kereskedő az Only Fools And Horses című 80-as években futó brit sitcomban, ő volt a főnöke az egyik főszereplőnek, aki szintén használt autók eladásából gazdagodott meg, és Cornwallban van nyaralója. A hazájában kultikus sorozat nyilván mély nyomokat hagyott RDJ-ben, a karakterről elnevezett szám pedig a következő generációkban, mert számos feldolgozása született – mint a brit Robert Mitchell 3iO és az amerikai trombitás Taylor Haskins dzsessz-átiratai, a svéd Dungen pszichedelikus rockos lebegése vagy a texasi Will Van Horn pedal steel gitáros verziója, de a Cincinatti Egyetem zenei konzervtóriumának stíldob együttesét egyik sem übereli.

Donny McCaslin – 54 Cymru Beats (2015)

Az amerikai dzsesszszaxofonos Donny McCaslin meglehetősen szabadon értelmezte a Drukqs legperkusszívabb tételét, de hát a free jazz már csak ilyen!

Christian Mayhem & Eights Row – mookid. (Milky Sea Remix) (2015)

Az … I Care Because You Do egyik megkapóan ártatlan tételét tíz évvel később az amerikai experimentális/dadaista zenész Christian Mayhem vitte le a víz alá egyszeri plunderphonics projektjének albumán.

Benoît Pioulard – Stone In Focus (2016)

A SAWII Szent Grálja a Stone In Focus címet kapott „elveszett” ambient drone darab, amely csak a vinyl és kazetta kiadásokon kapott helyet, mindenhol máshol a Hexagon a 19. tétel. Ennél már csak az amerikai énekes-dalszerző-multiinstrumentalista Thomas Meluch Benoît Pioulard alteregójának noise/drone átdolgozása obskúrusabb; a saját kiadású albumot, amin megjelent gyakorlatilag lehetetlen beszerezni. 

Ezzel ellentétben a házilagos, trackeres zenekészítésre felesküdött angol braindance-követő Crumpled Enchanter Amiga jungle-verziója egy kattintással beszerezhető.

Phteven Universe – Xtal (2019)

A brooklyni Joseph Francis Nally excentrikus elektronikaként definiálja egyszemélyes formációjának stílusát, és tényleg – az első Selected Ambient Works album breakbeaten gördülő nyitó tételét mindössze egy zongorával és a saját hangjával interpretálta alig felismerhető, de mindenképpen sajátos módon. 

CDR – 4_DR (2019)

A Richard D. James Album vonósokkal szívbe markoló drill’n’bass nyitótételét pedig a japán breakcore-terrorista Hikaru Tsunematsu abúzálta, nem is egyszer, nálunk a kevésbé brutál, ám zeneileg sokkal ötletesebb fenti változat a nyerő. (Igaz, ez a 2010-es indie-folkos átirat lényegesen eredetibb/furább.)

Dan Fingerman – Aisatsana (2020)

Hogy az eddigi utolsó Aphex Twin-stúdióalbum se maradjon ki, íme a 2014-es Syro zongorás-madárcsicsergős zárása, ahogy egy holland braindance fanatikus szobaproducer elképzelte. (Ráadás: ahogy egy amerikai ambient elektronika szobaproducer elképzelte.)

Ensemble 0 – Nannou/Nanou 2 (2020)

A Drukqs „elbocsájtó szép” zongorás záródarabja egész sűrűn előkerül az utóbbi években. A tokiói székhelyű flau kiadó válogatásán kijött Ensemble 0 feldolgozása azért is kiemelkedik, mert a francia kortárszenei együttes összedolgozta az első, felhúzható zenedobozra hangszerelt Nanou-val, amely a Windowlicker kislemezen jelent meg.

Ha már Japán, akkor említést érdemel a ZX Spectrogram vaporwave átirata, illetve ha már vaporwave, akkor a texasi LANsv. szeles tengerpartra transzportált variációja. (Ugyanezen az albumon a Rhubarb túlvilágiasan túlvezérelt verziója is hallható.)

Simon Farintosh – Jynweythek Ylow (2021)

A Torontoban élő klasszikus gitárművész Simon Farintosh nem szemellenzős zeneszerző-előadó, saját bevallása szerint szívesen hallgat popot, dzsesszt vagy éppen elektronikát, ahogy ezt 2021-es bemutatkozó kiadványa, az Aphex Twin For Guitar is alátámasztja. A preparált zongora húrjai gitárhúrokra cserélő rövid átiratok közül a Drukqs nyitányáé a kedvencünk.

☆ poshchild ☆ – mt. saint michel + st. michael’s mount (2021)

A Drukqs talán legmasszívabb száma a Mt Saint Michel + Saint Michaels Mount, a bármelyik gótikus katedrális falát megrengető braindance bangert – illetve annak nyugisabb záró részét – egy minden tekintetben queer producer varázsolta egészen (deconstructed) club-baráttá, saját szöveget és éneket hozzáadva. (Ugyanő a Milk Mant is kezelésbe vette a maga módján.)

oioio – Beetles (2022)

A Milk Man mellett a Girl/Boy EP másik bájosan lüke infantilis gyerekdalában RDJ a szőnyege és a lába alatt lévő bogarakat énekli meg – naná, hogy a japánok ezt is még sokkal ufószerűbbé tudták tenni.

SnapBack – Circlont14A (2022)

A Bandvamp oldala szerint a floridai SnapBack csak egy arc, aki random dolgokat csinál, és tényleg; 2022-es feldolgozásgyűjteményén ugyanúgy helyet kapott Michael Jackson, az N’Sync, az Arcade Fire és Aphex Twin, utóbbi három számmal is. Ezek közül a legérdekesebb a Syro egyik tételének dob nélküli, „egy szál 303-asra” hangszerelt színtiszta acidesítése.

+1 Brendan Eder Ensemble – #17 (2023)

Végül muszáj ismételni, miután a legfrissebb általunk ismert Aphex Twin-feldolgozás a SAWII fentebb már szereplő 17-ik/Z Twig tételének átültetése fafúvósokra és nagybőgőre – és erdei hangulatra. A Los Angelesi Brendan Eder együttesének idén márciusban megjelent albumán ráadásul a Rhubarb hasonló újragondolása is szerepel.


A bevezetőben említett Aphex Twin: Every Album, Every Song című teljes életmű-áttekintés a mindössze 17 éves Beau Waddell munkája, mely a Sonicbond Publishing rajongók által írt könyvsorozatában jelent meg, és máris elfogyott. így aki szeretne belőle egy példányt, annak ki kell várni az újranyomást.  

Várhatóan ugyanez lesz a helyzet az öt év után, július 28-án megjelenő új Aphex Twin EP-vel is, nem árt igyekezni az előrendeléssel. Íme a négyszámos kiadványról az első trekk: