Régóta szemeztem már ezzel a fesztivállal, A dolog azonban mindig megmaradt az érdeklődés szintjén, ugyanis a nagy nyári fesztiváldömping annyi alternatívát nyújtott, hogy lehetetlen vállalkozásnak tűnt mindenhova eljutni. Az élet azonban felülírta az eredeti forgatókönyvet. Idén a fesztiválok túlnyomó többségét törölni kellett. A Fekete Zaj azonban változatlan időpontban került megrendezésre, úgyhogy nem hagytam ki a lehetőséget.

Na de miről is szól a Fekete Zaj? A neve már sejtetni engedi azt, hogy ez nem a „feelgood” érzésről szól. A sötétebb zenei irányzatok kerülnek előtérbe, legyen szó rock, vagy éppen elektronikus zenéről. A fesztivált Magyarország legmagasabban fekvő tavánál rendezik meg, a Mátra hegységben. Idén csak magyar előadók léptek fel.

A pénteki napra érkeztem, ez volt a fesztivál harmadik napja. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ennél sokkal több időt töltsön el itt, ugyanis az ország egyik legfrekventáltabb kiránduló helye ez, a közelben fut a Kék Túra útvonala, Galyatető és a Kékes, az ország legmagasabb pontja is a közelben található. Ennek megfelelően igen csak jó a tömegközlekedés, Budapestről másfél óra alatt elérhető közvetlen járattal. A busz pedig közvetlenül a fesztivál helyszíneként szolgáló Mátra Kemping bejáratánál tett le. A karszalagot egy pillanat alatt átvettem, lázat mértek és már indulhatott is a banzáj!

Délután 3 magasságában érkeztem, ekkor még igen csak álmos képét mutatta a fesztivál. Feltérképeztem a helyszínt, aztán a köztes időt a környék bebarangolásával ütöttem el. Néhány perces sétára található ugyanis a sástói kilátó. Ez az 53 méter magas építmény eredetileg olajfúró toronyként működött és 1973-ban állították fel jelenlegi helyén. Pazar kilátás nyílik a környék hegycsúcsaira, tényleg azt érezhetjük, hogy ez itt az ország teteje. Már csak azért is érdemes felmászni ide, mert itt volt egyedül térerő. Senki ne sajnálja rá az 500 ft-os belépőt, aki viszont tériszonyos annak nem ajánlom, ugyanis elég nagy a torony kilengése még tiszta időben is. Én mondjuk egy pillanat alatt felszökdécseltem sörrel a kezemben, de az előttem feltápászkodók igen csak megizzadtak, pedig sokkal fiatalabbak voltak nálam. A fesztivál átlagéletkoráról egyébként ez már nem mondható el. szerintem a többség bőven betöltötte már a 30-at, de nagyon sok negyvenessel és még idősebbekkel is találkoztam. Én azt gondoltam amúgy, hogy idén kapva kap mindenki az alkalmon. De nekem mégsem úgy tűnt, hogy csak a fesztiválélményért jöttek volna a látogatók, hanem igen is célirányosan érkeztek. Igaz nincs összehasonlítási alapom, hiszen most jártam itt először.

Rövid túrám befejeztével a Sástó egyik mesterségesen kialakított szigetén haladtam át, fa híd kötötte össze a szárazfölddel és az egyik leghangulatosabb programhelyszínként funkcionált. Több előadó is fellépett itt, ráadásul a tó közvetlen partja már nem képezte a fesztivál közvetlen területét, ide bárki elsétálhatott és ezt elég rendesen ki is használták az éppen itt kiránduló családok.

Mielőtt visszatértem volna a fesztivál helyszínére, még bevágtam két szelet óriás rántott karajt, hasábburgonyával, csalamádéval és sörrel. Ez összesen 3200 ft-ba került. A fesztivál területén egyébként nagyon baráti árakkal találkoztam, a csapolt Soproni 600 ft, deci bor 300, a tömény italok 800 ft-ba kerültek. A fesztiválon – mint ahogyan azt már máshol is megszokhattuk – készpénzmentes fizetés volt, azzal a különbséggel, hogy bankkártyával nem lehetett fizetni, a fogyasztásra szánt pénzt a karszalagra lehetett csak feltölteni.

A kemping területére összesen 800 főt engedtek be a stábbal és a fellépőkkel együtt, míg a Fanyűvő és a Delta színpad előtt egyszerre 500-an tartózkodhatnak. Ennek ellenőrzésére kordonok és a karszalagba beépített chipes rendszer segítségét vették igénybe. Ezt a két színpadot közvetlenül egymás mellett építették fel, azonban nem kellett félni az áthallástól, ugyanis nem volt átfedés a programok között. Ahogy az egyik helyen befejezte a fellépő, úgy néhány perc múlva már kezdődött is a zene a másik színpadon. A Fanyűvő számított a fő helyszínnek, itt délután rock és metal ment, a közönség is inkább a hosszú hajú, talpig feketébe öltözött arcokat jelentette. A fellépők megfogalmazták helyettem is: Akik ide járnak, nem a boldog zenéket keresik, és ez az igazi underground. Engem egyaránt emlékeztetett a miliő a Rockmaratonra (a nagyszínpados programok és az arcok miatt), a Bánkitóra (a kisebb színpadok eklektikája miatt), az Alkotótáborra (az underground közösségépítés miatt) és a Fekete Lyukra (a csütörtöki programok és régi arcok miatt) is. Nagyon rendes volt mindenki a biztonsági személyzettől az infó pultosokig, ismét bizonyítást nyert a tétel, miszerint minél vadabb a zene, annál kedvesebb a közönsége.

Mivel ez egy kemping, így toi toi vécékkel csak a nagyszínpad előtt találkoztam, amúgy számos felújított vizesblokk állt rendelkezésre. Picit azért idegenül mozogtam, mert a délután tényleg a keményvonalas rockról szólt, a nap további része azonban bőven tartogatott csemegéket számomra is. Egy fesztiválon sokkal jobban szeretem a nappali koncerteket, itt viszont már alig vártam, hogy lemenjen a nap és DJ-szetteket hallgassak. Ennek a fesztiválnak sokkal jobban áll a sötétség. Szerencsére az időjárásra sem lehetett panasz, tökéletes nyári idő volt, a pulóvert este 10-kor húztam magamra.

A Delta színpadot imádtam! Zseniális elektronikus zenei programot állítottak össze. Bár én inkább Cápa-színpadnak neveztem, ugyanis úgy nézett ki, mint a csúcsragadozó nagyra nyitott szája, az élményt sötétedés után a vizuál tette teljessé. A délutáni programot nyitó Fixatur Extern produkciója számomra picit értelmezhetetlen, ők maguk így jellemzik magukat: „DIY hangszerek és hangköltészet találkozása, metakommunikáció, (s)experimental improvizácíó, szóképek, hangtakarók, álomdarabkák, megnyíló mikrodimenzók„. Ami a gyakorlatban azt jelenti, mint amikor valaki full betépve elkezd összefüggéstelenül, de mégis összefüggésekben beszélni. Polldarier produkciójával már találkoztam korábban a Vittulában, egy személyes live act, torz elektronika, gitárral kísérve, ahol a fellépő kilét homály fedi, hiszen a fekete maszk mindent elfed, még a szeme és a szája sem látszik ki. A fellépés előtti beállítás során azért sikerült rájönnöm, hogy kit takar a név 🙂 Nem gondoltam volna, hogy majd pont itt sikerül megismernem egy különleges industrial techno formációt, de mégis így történt! A P314 duójáról van szó, zenéjük hangulata nekem a Slipknot és a Laibach világát idézte, de játszottak Kraftwerk-et is a saját értelmezésük szerint, a produkciót pedig egy dobgép is segítette, bár ez szerintem néha playbackről ment 🙂 Az előadás hangulata és a fellépők megjelenése azonban nem hagyott elereszteni. Ők az egyetlenek, akikről egy sort sem írnak a fesztivál honlapján és az Interneten sem találtam róluk semmi infót. Man + Machine fellépését vártam előzetesen a legjobban, mondhatni ő volt a húzóerő számomra, amiért a pénteki napot választottam 🙂 Eddig soha nem sikerült meghallgatnom, vele kapcsolatban viszont legalább tudtam, hogy mire számítsak. Hát nyilván nem azt kaptuk, techno helyett ugyanis leginkább post-punk és EBM zenékkel sújtotta az igen csak szépszámú közönséget. Azt vettem észre, hogy a Delta előtt azért más a közeg, mint amit délután már megszoktam. Itt azért voltak technosnak tűnő arcok szép számmal.

Nem esett még szó a harmadik helyszínről. Az Osztálykirándulás Színpad volt mindhárom közül a leghangulatosabb (leszámítva a szigeten található Kacsatóniát, ahol délután kezdtem). Árnyas fák tövében váltották egymást a zenekarok. Ha a csajod / pasid nem bírja a durvaságot, akkor ennél a színpadnál rakd le. Itt a Mayberian Sanskülotts koncertjét hallgattam végig, a zenéjüket egyszerre formálta a coldwave jéghideg világa és a magyar népzene ötvözete, az idén 20 éves Amber Smith pedig az indie rock, a dark és new wave eszköztárából merített. Én pedig a büfé kínálatából, ahogy lement a nap, sörről átváltottam dupla whiskey – cola kombóra, ami pont elég volt arra, hogy innentől már csak az érzésekről tudjak írni, konkrétumok helyett 🙂 Este 11 magasságában újra megéheztem, ezt pedig leggyorsabban csak egy 1600 ft-os, sajtos-sonkás bagellel lehetett csillapítani. Kicsit túlárazottnak éreztem, viszont úgy tekintettem rá, mint befektetés a másnapba, illetve az éjszaka lendületébe. Azzal nem is volt gond, tökre vártam már a Delta színpad hajnali műsorát, a Vittula által szpottolt experimentális részt. Egyszer-kétszer elnéztem oda is, de sokkal jobban lekötött a stábközpont épületének kertjében zajló after, ahol szintén techno szólt, viszont abból is a lehető legmorózusabb fajta. Elég abszurd volt a helyzet, itt egy csomószor azt hittem, hogy a Bánkitón vagyok és az ismerkedéssel is vigyázni kell, ugyanis volt, amikor lánynak néztem egy hosszú hajú srácot 🙂

A zenei programok reggel fél 6-ra már mindenhol véget értek, ilyenkor már a büfék is rég bezártak. A transzfer viszont reggel is kiváló, fél óránként követték egymást a közvetlen buszjáratok Budapestre, úgyhogy reggel 8 magasságában már haza is értem. Aki szereti a biztos, jól bevált dolgokat, az maradjon távol, aki viszont szívesen elhagyja a komfortzónáját, annak nagyon tudom ajánlani a fesztivált.

Képek: Fekete Zaj FB